Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Gerrytől négy tarantulát kaptam a házassági évfordulónkra

Interjú Lee Durrell biológus-állatvédővel

HUSZ8879
2019.09.23. 15:18
Lee Durrell optimizmusa a Föld jövőjét illetően napról napra változik. Lassan 25 éve meghalt férjét, Gerald Durrellt viszont semmi sem tudta jobban felmérgesíteni, mint amikor valaki vesztett ügyként emlegette a bolygó élővilágának megmentését. Az amerikai-brit biológus, állatvédő, a Durrell Vadvédelmi Alapítvány tiszteletbeli elnöke a Jane Goodall Intézet meghívására érkezett Magyarországra, budapesti előadása előtt beszélgettünk vele.

A Durrell Vadvédelmi Alapítvány szakemberei évtizedeken keresztül befogták a kihalás szélére került állatokat szerte a világon, majd a Jersey szigetén alapított állatkertbe szállították őket. A fogságban szaporított példányokat pedig visszaengedték a természetbe. Mennyire hatékony módszer ez, ha az élőhely – és ezzel a veszélyeztetettség oka – mit sem változik?

Ez attól függ, hogy melyik állatot nézzük. Minden eset különböző, nem lehet általános véleményt alkotni az állatvédelmi erőfeszítésekről. Amikor Gerald Durrell pontosan hatvan évvel ezelőtt megalapította a jersey-i állatkertet, és elkezdte a veszélyeztetett fajokat fogságban tenyészteni, valóságos úttörőnek számított. Sok esetben fényesen beigazolódtak a várakozásai, és a visszatelepítés után a természetes populáció is magára talált. Más esetekben nem működött a dolog.

Mauritiuson például nagyon nagy sikereket értünk el. Olvashatott Gerry expedíciójáról az Aranydenevérek és rózsaszín galambok című könyvben. A hetvenes évekre a mauritiusi vércséből már csak négy példány létezett a világon. Velük kezdtük el a tenyésztési programot, ott, Mauritiuson, nem Jersey-n. A sok évtizedes munkának hála ma már a visszaengedett egyedek önfenntartó populációt alkotnak a természetben. De a brazíliai tamarinok, vagyis kistestű majmok populációit is jelentősen meg tudtuk növelni, az arany oroszlánmajmocska például a súlyosan veszélyeztetett státuszból átkerült az enyhébb veszélyeztetettbe.

Előfordul, hogy a szaporított példányokat már nincs hova visszaengedni a természetbe?

Tudja, ez a munka nem kizárólag a sikertörténetekről szól. A brazíliai esőerdő például olyannyira töredezetté vált sok helyen, hogy még ha csak néhány egyedet engednénk is vissza az egymástól elszigetelt erdőfoltokba, jó eséllyel beltenyészet alakulna ki néhány generáció múlva, hiszen csak egymással tudnak párzani. A beltenyésztettség a populációk visszatelepítésének egyik legnagyobb problémája. Ezt megelőzendő a visszatelepítés előtt erdőfolyosókat ültettünk az erdőfoltok közé, hogy az egyedek közlekedni tudjanak közöttük. Úgy tűnik, hogy ez működik.

A másik nagy baj, hogy a visszatelepített őshonos egyedek azonnal versengeni kényszerülnek az invazív fajokkal. Ennek megoldásában is úttörő szerepet játszott a Durrell Alapítvány. A Mauritiushoz tartozó Kerek-szigeten munkatársaink már a hetvenes években eltávolították a behurcolt állatokat, elsőként a kecskéket és a nyulakat, amelyek teljesen lelegelték a növényzetet. Később más invazív fajokat és betelepült gyomokat is eltávolítottunk. A veszélyeztetett bennszülött populációkból a biztonság kedvéért befogtunk néhány egyedet, és őket fogságban tenyésztjük (vész esetére), de a tapasztalatok szerint az invazív fajok kiemelésével az őshonos populációk egyedül is magukra találnak. Legtöbbször a módszerek kombinációja hozza meg a sikert.

A jelenlegi helyzetet figyelve ön szerint mi az a legjobb forgatókönyv, ami a Föld élővilágával történhet a jövőben? Mennyire optimista ön?

Nehéz kérdés. Napról napra változik a hangulatom. Egyik nap hallok valami jó hírt, és azt gondolom, hogy „igen, ez most működni fog”, aztán másnap hallom a szörnyű híreket például a brazíliai erdőtüzekről, és el sem hiszem, hogy mindez megtörténik velünk. Szóval az optimizmusom nagyon ingadozik. De a legrosszabb, amit tehetünk, hogy nem teszünk semmit a természet megmentése érdekében. Ha megfeledkezünk róla, és mit sem téve ülünk hátradőlve, akkor biztos, hogy el fog tűnni minden.

Az emberek nagy általánosságban rövidlátóan viselkednek, és az önös érdekeiket tartják szem előtt. A politikusok csak a következő választásokra figyelnek, és eszerint döntenek minden alkalommal. Pedig itt húsz-ötven évre kiható döntéseket kellene meghozni. Az Alapítványnál vannak olyan kutatóink, akik száz évre előre terveket készítenek. Ez nagyon nehéz, de csak úgy lehet hatékony munkát végezni, ha megvannak a terveink, folyamatosan monitorozzuk az eredményeket, és azokat a tervekkel hasonlítjuk össze. De ilyesmit nem látok a politikában. Szóval mennyire vagyok optimista? Hát, az állatkerteket illetően optimista vagyok.

HUSZ8847
Fotó: Huszti István

Sokat változtak az állatkertek az elmúlt hatvan évben?

Hatalmasat, és ez egyértelműen Gerry úttörő munkájának köszönhető. Ma már az állatkertek főszerepet játszanak az állatfajok megóvásában. Még mindig vannak ugyan pusztán nyereséges vállalkozásként üzemelő állatkertek, de a többség egyre inkább az állatok érdekeit és megóvásukat állítja középpontba. Amikor azonban dollármilliókba kerülő kiállítótereket látok, akkor elgondolkodok, hogy itt mi is a prioritás.

De az állatkertek ma fontosabb szerepet játszanak a konzervációban, mint valaha.

Kutatóhelyként szolgálnak, hiszen az állatok biológiájának sok elemét egyszerűen képtelenség vadon vizsgálni, itt képezik ki a később a terepen szolgálatot teljesítő állatvédelmi szakembereket, és továbbra is szaporítunk állatokat az állatkertekben. Sokak szerint azonban az állatkertek legfontosabb feladata, hogy lehetőséget biztosítanak az embereknek arra, hogy újra megtalálják a kapcsolatot a természettel. Ezzel érzelmi kötődés jön létre közöttük és más élőlények között. És azt gondolom, hogy ennek a kötődésnek muszáj létrejönnie, mielőtt valóban optimisták lehetünk.

Ön szerint minden állat boldog egy állatkertben?

Ó, sokszor hallom, hogy mi fogságban tartjuk az állatokat, és ez milyen rossz. Fajtól függ, hogy mennyire viseli jól az állatkerti körülményeket. A nagytestű állatok például a természetben hatalmas területen kóborolnak. Ha rossz környezetet biztosítanak nekik az állatkertben, vélhetőleg nagyon boldogtalanok lehetnek. Az elefántok, amikor kis kifutóban tartják őket, hajlamosak a sztereotip mozgásokra, például jobbra-balra billegnek naphosszat. De ha az állatkert képes nekik több hold területet biztosítani, ők is jól érezhetik magukat. Persze ebben sosem lehetünk biztosak. Még az emberekről sem tudjuk mindig ránézésre eldönteni, hogy mennyire boldogok. A boldogságot nem lehet mérni. Azt azonban tudjuk vizsgálni, hogy mennyire egészségesek, természetes-e a viselkedésük.

Gerald Durrell könyveit olvasva gyakran felmerül az emberben, hogy ebből mennyi az igaz. Világos, hogy a történeteket inkább csak ihlette a valóság, de mégis, Gerald Durrell a valóságban is olyan volt, mint az a könyvei alapján elképzelhető?

Igen, ezt bizton állíthatom, pont olyan volt. Mindvégig megőrült az állatokért. Amikor a dél-franciaországi házunkban éltünk – amit a regényekben is szereplő Larry testvérétől (Lawrence Durrell írótól) örököltünk –, rendszeresen gyönyörködtünk a rovarokban, pillangókban, szitakötőkben. Direkt azért építettünk tavat, hogy ott minél több állat megtelepedhessen. Skorpiókat tartott a házban, vagyis minden, amit csináltunk, a biológiával állt valahogy kapcsolatban. A tizedik házassági évfordulónkra négy tarantulát kaptam Gerrytől ajándékba. A legtöbben elszörnyednének azon, hogy milyen ember vesz pókokat a feleségének a házassági évfordulóra, de én nagyon örültem nekik. Szóval a való életben is olyan vicces ember volt, mint ahogy a könyveit írta. De azon nagyon fel tudott dühödni, ahogy az emberek a természettel bántak.

Gerald és Lee Durrell a 80-as években
Gerald és Lee Durrell a 80-as években
Fotó: Durrell Wildlife Conservation Trust

Ő optimista volt a jövőt illetően?

Ez is változott időről időre. De mindig azt mondta, hogy tovább kell harcolnunk, nem szabad feladni, máskülönben az egész játékot elveszítjük. Amikor bárkitől azt hallotta, hogy valamelyik faj megmentése vesztett ügy, például amikor csak négy mauritiusi vércse maradt, akkor nagyon dühöngeni kezdett, és azt kiabálta, hogy nincs vesztett ügy.

Gerald Durrell könyvei továbbra is nagyon népszerűek Magyarországon. Angliában is ennyien ismerik még őt?

Tudja, 25 éve halott már, nem egyszerű ilyen sokáig fenntartani valaki ismertségét anélkül, hogy napról napra megjelenne a médiában. Most azonban, hogy az ITV már a 4. évadnál tart a Durrellék című sorozatával, újra bekerült a neve a köztudatba, a fiatal nemzedék is megismerte a családja korfui kalandjait, és a könyvek eladása is szépen megemelkedett. De Gerry sok műve időtlen, és csak a tanárokon és a szülőkön múlik, hogy megismertetik-e velük a gyerekeket.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.