Farkas
10 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

168 nap alatt alatt épült fel a Tesla sanghaji óriásgyára

2019.10.28. 14:07

Az engedélyek kiadásától az üzembe helyezésig mindössze 168 napra volt szüksége a Teslának, hogy felépítse Sanghajban a Gigafactory nevű óriásgyára újabb példányát – írja a Bloomberg.

A híresen ambíciózus vállalásokat tevő Elon Musk cégvezér korábban azt mondta, hogy év végére a Tesla legalább heti 1000 autót fog legyártani Sanghajban, ami bátor tervnek tűnt ahhoz képest, hogy a cég kaliforniai gyárában hónapokra volt szükség ennek a termelőkapacitásnak az elérésére. A kínai gyár gyors felépülésével azonban jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy fogják tudni tartani ezt az ígéretet. A gyártás október 23-án be is indult.

A gyártási és pénzügyi nehézségekkel küzdő Teslának nagyon fontos a kínai piac, mert az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi háború közepette kivetett 25 százalékos importvám ellenére az ország már most is a cég második legnagyobb piaca az amerikai mögött. Ráadásul a kínai szabályozás változása miatt ott további fellendülés várható az elektromos autók piacán, szemben a várhatóan visszaesés előtt álló amerikaival.

A kínai Gigafactory megépítésével a Tesla nemcsak a szállítási költségeket tudja visszavágni, de az importvámot is megússza. Egy tavalyi szabálymódosításnak köszönhetően a Model 3 lesz az első olyan autó, amelyet Kínában, de egy teljes egészében külföldi tulajdonban lévő gyárban gyártanak. Elon Musknak azt is sikerült elérnie, hogy a Tesla felmentést kapjon az autók értékesítésére vonatkozó 10 százalékos kínai adó alól, ami általában csak kínai cégeknek szokott sikerülni. A helyben gyártott és csak a kínai piacon értékesítendő szedán kezdőára 328 ezer jüan (nagyjából 13,7 millió forint) lehet.

Európában is épít Gigafactoryt a Tesla, a magyar kormány minden követ meg is mozgatott, hogy Magyarországra csábítsa, de ez végül nem jött össze.