Simon, Szimonetta
7 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Sokat javult Magyarország kiberbiztonsága

2019.10.30. 09:03

Magyarország jól áll a kiberbiztonság területén, a távközlési világszervezet (ITU) legutóbbi kiberbiztonsági helyzetértékelése alapján az ország a felkészültséget tekintve a 19. helyre került a két évvel ezelőtti 51. helyről, ami jelentős előrelépés – mondta Bencsik Balázs, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének (NKI) igazgatója kedden Budapesten, az Európai Kiberbiztonsági Hónap (ECSM) részeként megrendezett Nemzeti Kiberbiztonsági Konferencián – írja az MTI.

Bencsik szerint Magyarország nem áll rosszabbul, mint bármelyik európai uniós állam, ugyanakkor nálunk is erősíteni kell azoknak a szakembereknek a képzését, akik a kiberbiztonságot érdemben tudják javítani. 

Szabó Hedvig, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója a konferenciát megnyitva jelezte: Magyarország negyedszer csatlakozik az Európai Kiberbiztonsági Hónaphoz. Az Európai Hálózatbiztonsági Ügynökség (ENISA) minden évben más témát jelöl ki. Idén a kiberhigiéniai képességek kialakítása, fejlesztése és a feltörekvő technológiák alkalmazása áll az októberi kiberbiztonsági hónap középpontjában.

Szabó Hedvig szerint a rendezvények felhívják a figyelmet arra, hogyan válhat a kiberbiztonsági tudatosság az emberek mindennapi életének részévé. Mint mondta, a kiberbiztonság nemcsak közös érdek, hanem közös felelősség is.

A konferenciához kapcsolódva komplex kiberbiztonsági versenyt is szervezett az NKI. A versenyre háromfős csapatokban várták a fiatalok nevezését, a legjobb egyetemek hallgatói gyűltek össze. A múlt heti elődöntő után került sor a keddi döntőre, ahová 10 csapat került be. A verseny célja többek között az, hogy megkeressék azokat a fiatal tehetségeket, akik a jövőben állami kiberbiztonsági szervezeteknél vagy különböző vállalatoknál dolgozhatnak majd, illetve akik egy komolyabb biztonsági incidens esetleges bekövetkezésekor segíteni tudnak a problémák megoldásában – mondta el Bencsik Balázs.