Valér
1 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Zombihangyák testéből előtörő parazita gombák az év horrortudományi képein

Honnan a pokolból jöhettek ezek?

– tette fel magának a kevésbé tudóshoz, sokkal inkább inváziós sci-fiben szereplő főhőshöz méltó kérdést David Hughes, a Pennsylvaniai Állami Egyetem mikológusa (gombakutatója). A párhuzam nem véletlen, hiszen a kutató és korábbi doktorandusza, João Araújo olyan életformákat kutatnak, amelyek horrorfilmekből ismertebbek, mint a való életből. (Az X-akták Tűzjáró című epizódjának sztorija például félelmetesen hasonlít e történetre.)

Konkrétan olyan parazita gombákról van szó, amelyek hangyákat támadnak meg. Elég, ha a szerencsétlen rovar rálép egy gombaspórára, az rácsimpaszkodik, és máris gombafonalakat növeszt az állat testébe. A hangya kezdetben semmit nem vesz észre az egészből (már amit egy hangya képes észrevenni), de a gombasejtek eközben megállíthatatlanul sokasodnak a testében.

Végül a hangyában növekvő gomba már eléri a rovar súlyának felét.

A gomba (az Ophiocordyceps nemzetség egyik tagja) kiszívja az utolsó csepp életerőt is a hangyából, majd amikor úgy látja, hogy áldozata már a végét járja, akkor sejtjei megtámadják az állat izmait és az agyát, és irányítani kezdik a magatartását. Az áldozat engedelmes zombi módjára elhagyja a bolyt, majd felmászik a legmagasabb fűszálra, hogy meghaljon.

Amikor már nem tud tovább mászni, csáprágóival beleharap a növénybe, rögzítve a testét, és elpusztul. A gomba azonban biztosra megy, és a szaporodáshoz ideális pozícióját nem bízza egy döglött hangya kétes stabilitású rágóira. Ezért ragadós gombafonalakat növeszt ki a hangya testéből, és azzal tapasztja oda az ághoz.

Ekkor jön el a gomba életciklusának legdrámaibb epizódja.

A termőtest ugyanis szabályosan kirobban a rovar szervezetéből, amelynek teste ekkor már csak élettelen váz. A termőtest ezzel a lendülettel spórák ezreit szórja a környező hangyaösvényekre, ahol hamarosan a gazdaszervezetek újabb mit sem sejtő generációja veszi fel azokat, és a parazita életciklusa újraindul.

Bár e jelenség már száz éve ismert, egészen mostanáig a kutatók sem tudták, hogy hogyan működik részleteiben. Arról sem volt fogalmuk, hogy a gomba milyen kémiai hírvivők révén utasítja a hangya agyát arra, hogy élőhalottként elvánszorogjon egy magaslatra, ahonnan a leghatékonyabban képes szórni a spórákat.

Annyi bizonyos, hogy a gombák és a hangyák közötti, korántsem mindkét fél megelégedésére szolgáló kapcsolat nem tegnap, hanem legalább 48 millió évvel ezelőtt kezdődött. Hughes és munkatársai ugyanis egy ilyen korú levélkövületbe harapó zombihangya-maradványt találtak. Ez csak tovább mélyítette a rejtélyt:

vajon hogyan tettek szert a gombák a hangyazombifikáló képességükre?

Az evolúció feltérképezéséhez a világ számos pontján gyűjtöttek parazita gombákat, amelyeknek aztán elemezték a genomját. Ennek során számos új fajt fedeztek fel, amelyek annak előtte ismeretlenek voltak a tudomány számára. Így ma már legalább 28 rovarok viselkedését megváltoztató parazita gombát ismerünk.

Ezek a gombák a mérsékelt övi és a trópusi erdőkben is megtalálhatók. Én főként az Amazonas-medence esőerdejében gyűjtottem belölük sokat, volt olyan nap, hogy több száz egyedet is találtam. A száraz évszak beköszöntével aztán a tömegességük drasztikusan lecsökken

– válaszolta az Index kérdésére João Araújo, aki jelenleg a japán Rjúkjúi Egyetem munkatársa, és a cikkben szereplő képeket is ő készítette, illetve bocsátotta rendelkezésünkre.

A napokban publikált eredmények fényt derítettek arra, hogy az összes mai Ophiocordyceps gomba egyetlen közös őstől származik, amely eredetileg nem manipulálta bogárgazdájának viselkedését. Csak megfertőzte a bogár lárváit, és az izmait emésztette meg, mígnem a gazda mindenféle zombiskodás nélkül elpusztult.

Ezután, évmilliókkal ezelőtt, feltételezhetően átkerült egy hangyába, csakhogy ez újabb kihívás elé állította a gombát. A hangyák tömegesen élnek együtt, és mivel egy fertőzés kiirthatja az egész kolóniát, ha bármely hangya betegnek tűnik, a többiek azonnal megtámadják és széttépik, még mielőtt megfertőzhetné őket. Ezt kiküszöbölendő a gomba továbbfejlődött, hogy egészen a legutolsó stádiumig egészségesnek és életerősnek tűnjön hangya gazdaszervezete. Csak akkor utasítja őt a fészek elhagyására, amikor felkészült, hogy spórái elhagyják a hangya szervezetét.

A hangyákat parazitáló gombák a trópusokon alakulhattak ki, majd onnan terjedhettek el észak és dél felé. Ahol ősszel lehullanak a levelek – és velük együtt a beléjük harapó halott hangyák is – ott a a gombafajok úgy fejlődtek, hogy már ne (csak) harapásra, hanem az ág átkarolására kényszerítsék a hangyát.

Nem a hangyák és a gombák alkotják az egyetlen élőlénykapcsolatot, ahol a parazita a saját érdekeit szolgáló robottá alacsonyítja a gazdaszervezetet – folytatja João Araújo:

Vannak olyan fonálférgek, amelyek arra kényszerítik a tücsköket, hogy magukat a vízbe vetve kövessenek el öngyilkosságot. A fonálféreg így fejezheti be életciklusát, amelynek vízhez kötődő szakasza is van. Egy másik fonálféreg hangyákat fertőz. A megfertőzött gazda potroha élénkpirossá változik, amivel az érett gyümölcsök színét idézi, és így vonzza az éhes madarak tekintetét.