Jónás, Renátó
4 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

A Siemens technológiai igazgatója nem zárná ki a hálózatfejlesztésből a Huaweit

2019.11.07. 16:34

Helytelennek tartaná a Huawei kizárását a németországi ötödik generációs mobilhálózati fejlesztésekből a Siemens AG technológiai igazgatója, de azt leszögezte, hogy a kockázatok kiküszöbölésének érdekében a kínai cég esetében is a vonatkozó technológiai szabványok és előírások betartásáról kell gondoskodni – írja az MTI.

Én a magam részéről a Huaweit pontosan ugyanúgy kezelném, mint bármely más technológiai beszállító céget

– jelentette ki Roland Busch, a Siemens igazgatótanácsának elnökhelyettese, technológiai igazgató a konszern csütörtökön tartott negyedéves eredményéről beszámoló sajtókonferenciáján.

A Siemens vezérigazgatói posztja várományosának tekintett technológiai igazgató a sajtókonferencián rámutatott, hogy a Huawei már meglehetősen előre jár a mobilhálózati technológia fejlesztésében, így a cég kihagyása lemaradást okozna a szupergyors ötödik generációs infrastruktúra kiépítésében. A Siemens technológiai igazgatója azt ugyanakkor leszögezte, hogy a kiberbiztonsági kockázatok kiküszöbölése érdekében a Huawei esetében is a vonatkozó technológiai szabványok és előírások betartásáról kell gondoskodni.

A dolog azért érdekes, mert Washington komoly politikai nyomást gyakorol szövetségeseire a Huawei visszaszorítása érdekében az ötödik generációs mobilhálózati fejlesztésekből, mert álláspontjuk szerint a kínai kormány befolyással rendelkezik a vállalat felett, és módjában áll kémkedésre használni annak berendezéseit. Ezzel kapcsolatban Roland Busch megjegyezte, hogy bizonyos meghatározott esetekben a törvények az Egyesült Államok kormányának is lehetőséget adnak a távközlési adatforgalomhoz való hozzáféréshez.

Lazán kapcsolódik, hogy Magyarországon ennél jóval egyszerűbben ment a dolog, éppen kedden derült ki, hogy a Huawei beszáll a magyar 5G-hálózat kiépítésébe.