Luca, Ottilia
2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Sokkal több lehet a törvénytelen városi gyerek, mint eddig gondoltuk

2019.11.15. 11:47

Mostantól kicsit jobban aggódhatnak a családfájuk miatt azok, akiknek felmenői között olyan kétkezi munkások vannak, akik az ipari forradalom idején nyugat-európai városokban tengették az életüket, egy friss kutatás szerint ugyanis az elmúlt 500 évben pont itt született a legtöbb törvényen kívüli gyerek – írja a Guardian.

A Current Biology szaklapban megjelent tanulmányban Maarten Larmuseau és csapata 513 férfipárt vizsgált meg, akik beleegyeztek abba, hogy teszteljék az Y kromoszómáikat. A holland és belga férfiakat úgy válogatták össze, hogy a hivatalos iratok alapján volt közös felmenőjük, az Y kromoszómáik tesztelésére pedig azért volt szükség, mert ez apáról fiúra száll, vagyis egyezés esetén egyértelműen bizonyítható a közös ős. Ha a kromoszóma eltért, akkor értelemszerűen valamelyikük esetében a családfa egy ponton megszakadt.

Az eredmények alapján

  • a földműveseknél, illetve a vidéki közép- és felsőosztálynál a törvénytelen gyerekek aránya csupán fél százalék volt,
  • a városokban élő munkásosztálynál, és az állandó munkával nem rendelkező embereknél viszont a 19. század tömött városaiban hat százalékig is felkúszott a mutató.

Az ebből is látszik, hogy az osztály volt a legfontosabb választóvonal, és az is számított, hogy pontosan hol éltek az emberek. Azt persze nem nagyon lehet megmondani, hogy mi okozza a különbségeket: a törvénytelen gyerekek születhettek félrelépés és nemi erőszak után is, ezeket az embereket azonban már nem lehet meginterjúvolni, hogy kiderüljön az igazság. Összességében Belgiumban és Hollandiában a vizsgált 500 éves időszakban 1 százalék volt a házasságon kívüli szexből született gyerekek száma.

Larmuseau elmondta, eléggé meglepődött azon, hogy a társadalom felsőbb rétegeiben ennyire alacsony volt a törvénytelen gyerekek száma, a képzőművészetben és az irodalomban megjelenő családi botrányok alapján ugyanis sokkal inkább prevalensnek tűnik a dolog az arisztokraták körében. A kutató szerint mindenesetre az biztos, hogy a tanulmányból is látszik, hogy óvatosan kell bánni a különféle DNS-tesztekkel, ezekkel ugyanis könnyen lehet, hogy olyan titkokra derülhet fény, amikre nem feltétlenül vannak felkészülve az emberek.