Szilárda
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

A Fitbit Versa 2 a Google legszebb trójai falova

O5A3504
2019.12.03. 05:21
Hosszú ideig a Fitbit volt a császár az egészségügyi és fitneszkarpántok és -órák piacán, és még úgy is az élmezőnyben maradt, hogy a mobilipar nagyágyúi is beszálltak a bizniszbe. A Versa 2 az egyik legjobban összerakott tömegpiaci termékük, amely kinézetre az Apple Watch versenytársa, csak éppen jóval olcsóbb. Most viszont megkavarodtak a dolgok, miután a Google megvette a Fitbitet.

Változatlan formában érkezett meg a Versa második verziója, úgyhogy csak ismételni tudjuk magunkat: elegáns kinézete alapján ez a Fitbit válasza az Apple Watch-ra. Megmaradtak a tavalyi modell fő előnyei, például hogy napokig bírja az aksija, illetve hogy Androiddal és iOS-sel egyaránt összeköthető. Persze nem tud annyit, mint az Apple Watch, de ez nem baj – olyanoknak való, akik nem akarják állandóan az órájukat bizergálni. A legfontosabbakat így is tudja: mutatja az időt, rendszeresen méri a pulzusunkat, illetve értesítéseket küld. Óránként, minden 50. percben szól például, hogy az aznapra tervezett lépéseinkből mennyit kéne megtenni, hogy ne legyünk elmaradásban.

Jót tett a Versa 2-nek, hogy a korábbi LCD panelt lecserélték OLED-re, mert sokkal szebben jelennek meg rajta az óralapok, fényes és kontrasztos, habár az üveg ugyanolyan érzékeny a karcolódásra, mint eddig.

A divatóra és fitneszeszköz közötti határvonalon a Versa 2 az előbbi felé hajol.

Nem vinnénk magunkkal egy sárdagasztó túrára, és az edzőteremben is oda kell figyelni, hogy ne kerüljön a gépek és a súlyok közelébe. Hétköznapi testmozgáshoz, edzőtermi futáshoz, biciklizéshez és aerobikhoz teljesen jó, ha nincs szükségünk különösen professzionális mérésekre. 

A Fitbit Coach edzőapp előfizetésért cserébe sokféle edzésprogramot kínál, és a fiókunkba más platformokon is beléphetünk, nem muszáj az óráról követni az utasításokat. Ugyanígy Premium előfizetést igényel az is, hogy az alvásainkról hasznos plusz adatokat kapjunk, bár enélkül is egész informatív az óra, minden egyes éjszakáról megtudjuk, hogy mennyi időt töltöttünk a különböző alvási fázisokban. A Premium az alvás mellett a jobb táplálkozásban is segít, de nem biztos, hogy ez megér havi 10 dollárt (3 ezer forintot), ezek az információk ingyenes forrásokból is könnyen beszerezhetők.

A Versa 2 reakcióideje javult az előző változathoz képest, az erősebb processzornak hála gyorsabb a rendszere, ami eddig is nagyon egyszerű és átlátható volt. Ezt a változást a hardver is lekövette, a korábbi három helyett egyetlen gomb maradt. Ugyanez a letisztultság mondható el a hozzá tartozó mobilappról, amely teljesen érthető formában tálalja az óra szenzorai által begyűjtött adatokat.

A divatóra felé történő elhajlást támasztja alá az Amazon Alexa integrációja. Emiatt biztosan egy kicsit többe került a hardver legyártása, hiszen mikrofon is kell a hangutasításokhoz, és ez teljesen hétköznapi funkció, nem annyira a sportolást támogatja. Ráadásul nincs hozzá hangszóró, így csak a legegyszerűbb utasításokat érdemes belemormogni. Például a lámpáinkat tudjuk kapcsolgatni vele. Eközben viszont kimaradt a szabadtéri mozgáshoz praktikus beépített GPS, így

a Versa 2 is csak a mobilunk navigációs csipjére támaszkodva tudja nyomon követni a futásainkat.

Ugyanígy az átlagos napi tevékenységünket segíti a Fitbit Pay rendszer megléte, amely a magyar bankok kártyáit ugyan nem kezeli, de az idehaza is népszerűvé vált Revolut összeköthető vele. Tök simán vásárolhatunk így az érintőkártyás automatáknál, boltokban és éttermekben.

Abban nagyon jó a Fitbit Versa 2, hogy aksiról akár egy teljes munkahetet végigvihetünk vele, feltéve persze, hogy a kijelző nincs állandóan bekapcsolva. A töltése viszont szívás. Nemcsak azért, mert az előző Versa töltőjére csak ránézésre hasonlít, de nem kompatibilis vele, hanem mert összevissza tekeredik, a töltő képtelen megállni a lábán.

Belépett a Google

November elején aprócska változás történt a Fitbit életében: mindenestül megvette a Google. A keresőóriás 2,1 milliárd dollárt (635 milliárd forintot) fizetett a 12 éven át függetlenül működő cégért, amely az egészségügyi és fitneszkarórák piacán elég nagy szereplő, bár az utóbbi időben az Apple és a Samsung van az élen, és a kínai riválisok is egyre erősebbek.

A felvásárlás után az Amazon Alexa asszisztensnek alighanem igen rövid pályafutása lesz a Fitbit eszközein, az viszont még kérdéses, hogy mihez kezd a Google a Fitbit operációs rendszerével, hiszen a keresőcég a saját, Android alapú wearOS-ét építgeti évek óta. Mindegyiknek megvan a maga előnye. De nem ezek miatt aggódnak egyes felhasználók, hanem az egészségügyi adataikat féltik.

A Google érezte, hogy ezzel a témával foglalkoznia kell, külön közleményt adott ki arról, hogy nem fogja értékesíteni a felhasználók személyes és egészségügyi adatait. Ennek ellenére az online fórumokon, amerikai lapoknak nyilatkozva

többen jelezték, hogy inkább más gyártók termékeit választják.

 

Nehezíti a Google helyzetét, hogy éppen a Fitbit felvásárlása előtti hetekben derült ki egy incidens: a Google több tízmillió amerikai állampolgár egészségi adatait gyűjtötte össze, állítólag a szabályoknak eleget téve, azzal a céllal, hogy az orvosok munkáját segítsék, de ettől még titokban zajlott a munka, ami nem éppen bizalomnövelő tényező. Kétséges, hogy mi lesz a Fitbit-termékek sorsa a Google kezében, sikerül-e életben tartani a márkát.

(Borítókép: Rostás Bianka / Index)