Génmutációkat idézhetett elő a génszerkesztés a kínai babáknál

Előre nem látott génmutációkat okozhatott a génszerkesztés annál a tavaly született két kínai babánál, akinek a génjeit még embrió állapotukban módosították, hogy ellenállók legyenek a HIV-vírussal szemben, közölték kutatók az után, hogy először tették közzé a kínai tudományos kutatásról készült tanulmányt.

A tanulmány egyes részeit az MIT Technology Review tudományos folyóirat tette közzé azzal a céllal, hogy bemutassa, Ho Csian-kuj biofizikus nem tartotta be az etikai és tudományos normákat, amikor létrehozta az ikreket, Lulát és Nanát, akiknek születése 2018 végén megrázta a tudományos világot.

Ho megpróbálta tanulmányát megjelentetni neves tudományos folyóiratokban, mint a NATure vagy a JAMA, de egyik sem adta ki. A kínai kutató azt állította akkor, hogy ezzel az orvosi áttöréssel uralni lehet a HIV-járványt, az azonban nem volt nyilvánvaló, hogy sikeres volt-e a beavatkozás eredeti szándéka, hogy a babák ellenállók legyenek a HIV-vírussal szemben.

Az emberek egy kicsiny része ezzel az immunitással születik, mivel a CCR5 génjükben van egy mutáció. A kínai kutató azt állította, hogy ez volt az a gén, amelyet megcélzott a CRISPR/CAS9 elnevezésű genetikai olló használatával.

"Az aktuális adatok nyilvánvaló félremagyarázása az az állítás, hogy reprodukálták az uralkodó CCR5 variánst, és ezt csak egyetlen kifejezéssel lehet leírni: szándékos hazugság" – közöltet Fyodor Urnov, a berkeleyi székhelyű Kaliforniai Egyetem génszerkesztési tudósa. "A tanulmány megmutatja, hogy a kutatócsoportnak nem sikerült reprodukálnia a CCR5 mutációt."

A kutatócsoport ugyan a megfelelő gént célozta meg, de nem tudta replikálni a CCR5 variánst, helyette újakat szerkesztettek, amelyeknek hatásai nem világosak.

A kutatók szerint a CRISPR még nem tökéletes eszköz, mivel nem kívánatos vagy a célnak nem megfelelő géneket hozhat létre, ezért igen ellentmondásos a használata embernél. Az etikai aggodalmak közé sorolták a szakemberek, hogy a gyermekek szülei rossz okok alapján vettek részt a tudományos kutatásban. A férfi HIV-pozitív volt, ami Kínában jelentős társadalmi megbélyegzéssel jár, és emiatt szinte soha nem lehet mesterséges megtermékenyítés részese, holott van egy jól ismert technika, a "spermamosás", amellyel megelőzhető, hogy a fertőzés átkerüljön a még meg nem született gyermekre. Ez motiválta őket abban, hogy részt vegyenek a kísérletben, annak ellenére, hogy gyermekeiket nagy kockázatnak tették ki, mondta Jeanne O'Brien reprodukciós endokrinológus. (MTI/MedicalXpress)

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34