A Los Angeles-i rendőrség Batman-kütyüvel kötözi meg a gyanúsítottakat

Kétszáz Los Angeles-i rendőrt fognak kiképezni egy most rendszeresített eszköz használatára. A BolaWrapnak nevezett fegyver egy kevlárkötelet lő ki, amelyet a két végén lévő súlyok húznak ki feszesre a levegőben.

Fotó: Wrap Technologies

A kötél két és fél méter hosszú, és egy patron 195 méter/szekundumos sebességgel lövi ki az eszközből. A 3-10 méter távolságban lévő célszemély testéhez érve két oldalról rátekeredik, így a másodperc tört része alatt megkötözi és harcképtelenné teszi őt, miközben nem öli meg -

feltéve, hogy nem a nyakát találják el.

A rendőrség nyilatkozata szerint ez az eszköz sok esetben fogja szükségtelenné tenni, hogy a veszélyesen viselkedő gyanúsítottat egyszerűen lelőjék, hiszen a megkötözött ember esetében lesz idő arra, hogy a rendőrök egyéb opciót válasszanak. Nem Los Angelesben fogják először használni az eszközt. Két hónappal ezelőtt egy fresnói rendőr a BolaWrappal ártalmatlanított egy férfit, aki két embert is megszúrt egy konyhakéssel.

 A Human Rights Watch szerint az ehhez, vagy például az elektromos sokkolóhoz hasonló “kevésbé halálos fegyverek” elterjedése azt az illúziót kelthetik az emberekben, hogy a rendőri intézkedés brutalitása csökkent. De ez nem igaz, hiszen éppen amiatt nyúlnak a rendőrök sokkal gyakrabban ezen eszközökhöz, mert nem (vagy legalábbis nehezen) lehet velük ölni. Összességében pedig így gyakoribbá válik a rendőri erőszak.

(LA Times)

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59