Disznó-majom kimérát hoztak létre egy kínai laborban

Kínai tudósok legyártottak egy mesterséges élőlényt, ami félig disznó, félig majom volt, írja a HVG a NewScientist nyomán.

A kínai tudósok profi laborkörülmények között nevelték ki a disznómajmot úgy, hogy malacokba jutattak majmoktól származó sejteket. Az állatokat nem hibridnek, hanem kiméráknak tekinthetők, ugyanis a kiméra olyan élőlényt takar, ami kettőnél több ivarsejtből jött létre, míg a hibrid két különböző csoport élőlényeinek kereszteződéséből keletkezik.

Fotó: Tang Hai / State Key Laboratory of Stem Cell and Reproductive Biology

A kísérletet végző pekingi állami őssejt és reprodukciós biológiai intézet meggyőződése, hogy a disznómajmok fontos tudományos előrelépést szolgálhattak volna, ha nem pusztulnak el egy hét után. Azt nem közölték, miért haltak meg, de azt lehet tudni, hogy a kísérlet célja a szervtranszplantációhoz fűződően a szervhiánytól való megszabadulás lett volna.

Szervátültetési kimérakísérletből nem ez volt az első, 2017-ben Kaliforniában csináltak disznó-embereket. A kutatók azért választották a sertést, mert velük már régóta kísérleteznek a gyógyászatban. A szívtranszplantációkhoz gyakran használnak sertésektől származó szöveteket, és a rekombináns DNS technológiák bevezetése előtt gyakran ezekből nyerték a mesterséges inzulint is.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34