Munkaügyi eljárás indult a Google ellen több kirúgott alkalmazott ügyében

Az amerikai munkaügyi bíróság szerepét betöltő Országos Munkaügyi Tanács (NLRB) megerősítette, hogy vizsgálatot indított a Google ellen, amiért a cég ellentmondásos indokkal rúgott ki legalább négy alkalmazottat. A panaszt maguk az elbocsátott dolgozók tették.

A volt dolgozók szerint a Google megtorlásul rúgta ki őket, amiért ők felemelték a szavukat a cég megkérdőjelezhető kormányzati szerződései és a külföldi antidemokratikus kormányokkal való gyümölcsöző együttműködése miatt.

A Google újfent tagadta, hogy a dolgozók véleménynyilvánítása miatt tette volna lapátra őket. Ehelyett - a cég állítása szerint - azért kellett távozniuk, mert sorozatosan megsértették a belső adatbiztonsági irányelveket. Például többször beléptek más alkalmazottak személyes tárhelyeire, és onnan fájlokat osztottak meg.

A panasztevők szerint az volt az utolsó csepp a Google számára, amikor szakszervezetbe akartak tömörülni. Elmondásuk szerint az eljárás kezdeményezésével a jelenlegi alkalmazottak véleménynyilvánítási jogát kívánják védeni. A cég erre válaszul kijelentette, hogy szabályzata tilt bármiféle munkahelyi megtorlást.

A volt alkalmazottak tagadták a Google vádjait, miszerint ők szegték volna meg a szabályokat. Mint írták, rendszeres és aktív résztvevői voltak a cégen belüli tiltakozóakcióknak, például aláírásgyűjtéseknek, amelyekkel a Google szerintük immorális tevékenységeinek beszüntetésére próbálták késztetni a vállalatot. Szerveztek tiltakozó felvonulásokat is, és szakszervezeti mozgalmat indítottak.

A Google-nek azért kellemetlen az eljárás, mert régóta az ideális munkahelyi kultúra prototípusaként tartják a céget számon, ahol az alkalmazottak gyakorlatilag mindent megkapnak, hogy gondatlanul és a legnagyobb kényelemben alkothassanak. Ingyen van az étkezés, munkahelyi óvoda működik, és különös hangsúlyt fektetnek az átláthatóságra. Ennek ellenére az utóbbi években többször kerültek napvilágra alkalmazotti tiltakozóakciók a cég katonai szerződései miatt, sőt egyes vezetők feltételezett szexuális zaklatási ügyeinek eltussolása okán.

(CNN)

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59