Elektromos utasszállító repülőgépet teszteltek, sikerrel

A világ első, kizárólag elektromos meghajtású utasszállító repülőgépének sikeres tesztjéről számolt be kedden egy kanadai és egy amerikai cég, bár a repülőgép csupán három percig volt a levegőben, írja az MTI.

A vancouveri székhelyű Harbour Air - amely azzal büszkélkedik, hogy Észak-Amerika legnagyobb hidroplán-légitársasága - és a seattle-i székhelyű magniX, amely elektromos hajtóműveket gyárt, egy átalakított hatüléses DHC-2 de Havilland Beaver típusú gépet tesztelt a Fraser-folyón, a brit kolumbiai Richmond közelében.

A 750 lóerős magni500 hajtóművel ellátott hidroplánt Greg McDougall, a Harbour Air alapítója és elnöke vezette.

Ma történelmet írtunk, egy új kor hajnalán vagyunk a repülés történetében. Ez a próbarepülés az első lépés afelé, hogy a kizárólag elektromos hajtású repülőgépek kereskedelmi forgalomba kerülhessenek

- jelentette ki McDougall közleményében.

Több gyártó is dolgozik kizárólag elektromos hajtású repülőgépek kifejlesztésén, köztük a Boeing és az Airbus. A magniX az Eviation izraeli céggel is kapcsolatban áll, amely a júniusi párizsi légi bemutatón bemutatta a közönségnek Alice nevű kilencüléses elektromos repülőgépet. Az Alice első útját jövőre tervezik.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34