A bíróság újranyittatta egy olasz újfasiszta párt Facebook-oldalát

A CasaPound újfasiszta párt közösségi oldalainak azonnali aktiválását rendelte el a római bíróság, ami kártérítést is kiszabott a Facebookra, amely gyűlöletkeltésre hivatkozva zárta be az oldalakat.

A CasaPound és a párt több más szervezetének és politikusának közösségi oldalait szeptember 9-én törölték. A Facebook gyűlölet keltése és terjesztése, valamint mások támadása címén zárta be az oldalakat, írja az MTI.

A bírói indoklás szerint a bezárással a Facebook erősen korlátozta a párt részvételét az olasz politikai életben. A jogi vélemény kiemelte, hogy ma már majdnem minden politikus napi szinten jelen van a közösségi oldalakon személyes politikai üzeneteinek és pártja elképzeléseinek terjesztésére.

A római polgári bíróság a bezárástól számított napi 800 euró (több mint 200 ezer forint) kártérítés kifizetését rendelte el, valamint 15 ezer euró perköltségre ítélte a Facebookot. A cég még nem nyitotta újra az oldalakat. Röviden úgy reagált, hogy mérlegeli az olasz bírósági ítéletet.

Gianluca Iannone, a CasaPound vezetője történelmi győzelemről beszélt. Azt mondta: a Facebook mint magánvállalkozás politikai bírósággá léptette elő magát az általa nem osztott nézetekkel szemben.

A 2003-ban mozgalomként alakult, majd 2008-ban párttá lett CasaPound oldalának a bezáráskor 280 ezer követője volt. A szélsőjobboldali erő az amerikai költő Ezra Poundtól kölcsönözte a nevét. Korábban több baloldali párt és a kormányerő Öt Csillag Mozgalom (M5S) is a CasaPound tevékenységének betiltását szorgalmazta.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59