Befutott a Mac Pro, 19 millió forint a legdurvább konfiguráció

Végre kapható a júniusban bemutatott Mac Pro, az Apple legújabb asztali számítógépe, és biztosan sokan a szívükhöz kapnak az árakat látva:

2,25 millió forintról indul, de 19 milliót is a boltban lehet hagyni érte, ha minden extrát kérünk bele

És ez így helyes.

Az Apple szembement mindazzal, amit a laptopok piacán művel: egy könnyen szerelhető és bővíthető gépet dobott piacra, amely az iFixit nevű szervizcég értékelésén 10-ből 9 pontot kapott. Macbook laptopokkal jó, ha 3 pontot kapott az Apple az elmúlt években.

A Mac Pro nemcsak könnyen szétszedhető, de a felhasználó a cseréhez és a bővítéshez is bőven talál magának alkatrészeket. A RAM-ot például nem muszáj az Apple-től beszerezni, és kapható más által gyártott SATA merevlemezbővítő egység is, amit be lehet szerelni a házba. Elvileg még a processzor is cserélhető, hiszen szabványos darab, de nem lesz könnyű megtalálni boltokban a Mac Pro által igényelt Intel Xeon lapkákat.

Egyedül az alaplapi ssd portok nem szabványosak, és emiatt vontak le egy pontot a tízből. A normális M.2 formátumú ssd-ken rajta van a vezérlő csip, míg a Mac Pro ssd-jén nincs, az alaplapon lévő T2 csip végzi el ezt a feladatot. Magyarán a gyári ssd-t nem lehet csak úgy bármivel pótolni, ha elromlik, és csak az Apple által hitelesített szervizbe lehet beküldeni lecseréltetni. Az viszont elképzelhető, hogy a pci-kártyás NVMe ssd-bővítéssel megúszható a dolog, és arról is lehet bootolni a rendszert.

Az mindenesetre biztos, hogy nagy előrelépés történt a szemeteskukának csúfolt előző Mac Próhoz képest, ami gyönyörű gép volt, csak éppen elég trükkös volt a szerelése.

Azért fontos a Mac Pro esetében a szerelhetőség, mert a tipikus felhasználója nem csak a netet böngészi, hanem óriási teljesítményre és skálázhatóságra van szüksége. Éppen a maximális ár mutatja, hogy mekkora benne a potenciál: a végső termékben 28 magos Intel Xeon processzor, 1,5 TB RAM és dupla Radeon Pro Vega II gpu van, meg 4 TB ssd tároló, és az utóbbiből később lesz 8 TB is.

Bőven akadhatnak olyan vevők, akiknek kezdésnek elég bő kétmillióért az alapkonfiguráció, mondjuk azért, mert momentán csak 4K felbontású videókat vágnak, hiszen erre van valós piaci igény, és ugyanazt a gépet szeretnék majd továbbépíteni, ahogy felfut a 8K, és annak is lesz piaca. Lehet, hogy a Mac Pro bődületesen drága, de a szervizelésen is tetemes működési költséget lehet megspórolni.

Már csak az a kérdés, hogy a jövőben a laptopot igénylő profi felhasználók is megkapják-e ugyanezt a kényeztetést, vagy maradnak a borzasztóan szerelhető gépek.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59