5 milliárd dolláros alapból finanszíroznák a klímabarát tengeri szállítást

Nyolc nagy tengeri szállítmányozási szervezet nyújtott be közös tervet a Nemzetközi Tengerészeti Szervezethez (IMO) szerdán, melynek értelmében a szállítócégeknek a tengeri hajókhoz vásárolt üzemanyag minden tonnája után két dolláros adót kéne fizetnie, amit a tervek szerint olyan hajók fejlesztésére költenének, amik nem bocsátanak ki szén-dioxidot – írja a BBC.

Ez utóbbi egy létrehozandó, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó szervezet felállításával érnék el, ami a tervek szerint a 2030-as évek elejére sikeresen fel tudná gyorsítani a zéró emissziós hajók fejlesztését. Ennek igazgatását az IMO-tagállamok végeznék, a finanszírozása pedig a szállítócégek kötelező hozzájárulásából valósulna meg. A tengeri szállítmányozás évente nagyjából 250 millió tonna üzemanyagot használ fel, vagyis a kétdolláros adóval számítva tíz év alatt

nagyjából 5 milliárd dollárból gazdálkodhatna a szervezet.

A kezdeményezés mögött álló szervezetek mind egyetértenek abban, hogy a teljes iparágon átívelő kezdeményezésre van szükség ahhoz, hogy teljesíteni tudják azokat a kibocsátási célokat, amiket az IMO tagállamai 2018-ban kitűztek maguk elé.

Ezek értelmében 2050-ig legalább a felére kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, nem sokkal később pedig a teljes dekarbonizációt el kellene érniük. Ezzel a céllal összeegyeztethetetlen a fosszilis üzemanyagok használata, ám jelenleg egyik alternatív megoldás sem alkalmas arra, hogy a nagy szállítóhajóknál működőképes legyen.

A környezetvédők üdvözölték a kezdeményezést, azonban az általános vélekedés az, hogy ez túl kései, és nem is feltétlenül lesz elegendő. Szerintük felháborító, hogy a szárazföldivel szemben a tengeri szállítmányozásban jelenleg egyáltalán nem kell adót fizetni az üzemanyagra – főleg mert ha azonos arányú adót vetnének ki itt is, csak Európában hetvenszer annyi pénz lenne a zöld megoldások fejlesztésére, mint jelenleg. A javaslatot az IMO tengeri környezetvédelemért felelős bizottságának következő ülésén tárgyalják majd meg az érintett kormányok. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34