267 millió felhasználó adatai szivárogtak ki a Facebooktól

Egyenesen a Facebooktól származó, teljesen nyilvános adatbázisra bukkant egy kiberbiztonsági szakértő, melyben 267 millió felhasználó adatai, köztük nevek és telefonszámok voltak hetekig elérhetőek bárki számára – írja a Forbes.

Ugyan ezek az adatok sok felhasználó esetében egyébként is publikusak, az incidens mégis aggasztónak tűnik – egyrészt mert tudni lehet, hogy biztos forrásból származnak, másrészt pedig mert egy ilyen gyűjtemény birtokában a csalók sokkal könnyebben tudnak nagyszabású átverős kampányokba kezdeni.

Az adatbázisra rábukkanó Bob Diachenko elmondta, az adatok vélhetően egy alkalmazásprogramozási interfészen (API) keresztül szivároghattak ki, ami éppen az ilyen adatokhoz nyújt hozzáférést a különféle alkalmazások fejlesztőinek. Diachenko úgy véli, hogy az adatbázis egykor védett lehetett, de egy ponton valamiért nyilvánossá vált. Nagyjából két hétig így is maradt, ez idő alatt pedig bőven volt ideje a hackereknek másolatokat készíteni róla.

A Facebooknak az elmúlt időszakban nem ez az első ilyen botlása: novemberben adatkereskedő cégek szervereiről szivárogtak ki 1,2 milliárd felhasználó személyes adatai, áprilisban pedig nyilvános szervereken találták meg 540 millió fiók adatait, és hát természetesen a Cambridge Analytica-botrányt sem szabad elfelejteni.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59