Furán viselkedik a Betelgeuse, felrobbanhat az égbolt egyik legfényesebb csillaga

Szokatlan homályosodást észleltek a csillagászok az Orion csillagkép legfényesebb csillagán, a vörös óriásként haldokló Betelgeuse-ön. Egyelőre senki nem tudja, mi történik pontosan, de a feltételezések szerint a megfigyelés a Betelgeuse közeli szupernóvává alakulásának jele is lehet.

A Betelgeuse felrobbanásáról szinte évről-évre jelennek meg hírek, feltételezések, nem biztos tehát, hogy a mostani adatok tényleg ezt jelzik előre. Decemberben mindenesetre a szokásosnál jelentősen halványabbá vált a Földtől 5-600 fényévre lévő óriáscsillag, soha korábban nem látták még ilyen gyengének a fényét.

Betelgeuse  nagyon régóta foglalkoztatja a csillagászokat és az amatőröket. Az Orion csillagkép második legfényesebb égitestje  az egyik legnagyobb méretű ismert csillag, átmérője kb. ezerszerese a Napének, szokásos fényereje pedig a százezerszerese.  Ha a Betelgeusét a Nap helyére „tennénk”, a csillag egészen a Jupiterig érne.

csillag  vörös óriásként életciklusa végén tart, csillagászati értelemben lényegében  bármelyik pillanatban felrobbanhat

igaz, ez azt jelenti, hogy egymillió éven belül bármikor – kis esély arra is van, hogy már fel is robbant, csak ennek még nem ért el hozzánk a fénye. Amikor ez megtörténik, az erős fényjelenség a föld nappali égboltján is tisztán kivehető lesz, éjszaka pedig nagyjából akkora lesz a fénye, mint a teliholdnak. Ha a közeli szupernóva-robbanás bekövetkezik, a csillagászok élőben tanulmányozhatnák az univerzum egyik leglátványosabb eseményét.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59