Buda, Richárd
-3 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Megérkezett a boltokba a Huawei Mate 30 Pro

2020.01.21. 11:56

Új csúcskészülék érkezését jelentette be a Huawei kedd reggel, amit igazából már jól ismerünk, hiszen tavaly ősszel leplezték le a Mate 30 Pro mobilt, amit akkor mi is elég részletesen bemutattunk.

A boltokban mégsem jelent meg a Mate 30 Pro, és a Huaweinek nagyon jó oka volt a halogatásra. Ez volt az első olyan készülék a kínai gyártónál, amelyen nem található meg a Google szoftveres ökoszisztémája, vagyis az Android nem pont ugyanazt adja, amihez hozzászoktunk. Nem érhetők el a Google háttérszolgáltatásai, emiatt olyan appoktól esünk el a készülékeken, mint a Google Térkép, a Gmail, de az ezekre épülő egyéb appok sem működtek az elvárásaink szerint, például a BKK Futár nem tudott behúzni térképet.

Most úgy érezte a Huawei, hogy megérett a piaci megjelenésre a 2019-es csúcsmobilja. Ebben nagy szerepe van annak, hogy december végén elérhetővé vált a Google háttérszolgáltatásait kiváltó Huawei Mobile Services (HMS) 4.0-s verziója, amely még több szolgáltatást nyújt az appfejlesztőknek. Kulcsfontosságú lesz a jövőre nézve, hogy a kínai cégnek sikerült globális megállapodást kötni a Tom Tom nevű térkészolgáltatóval, és ez lehetővé teszi a térképet használó appok bevezetését.

Ez persze azt is jelenti, hogy a fejlesztőknek újra kell drótozniuk az alkalmazásaikat, hogy a HMS-t használják. Az app bonyolultságától függően ez a munka pár napot vagy pár hetet vehet igénybe, és ha ez megvan, akkor a Huawei saját alkalmazásboltjában, az App Galleryben válik elérhetővé a HMS-alapú program. Ezek az appok elvileg mindenben megegyeznek a Google-alapú változattal, a kinézetükben legalábbis biztosan, hiszen csak háttérben működő folyamatokat cserélnek le. Mint megtudtuk, a HMS appok által igénybe vett felhőszolgáltatások az EU-ban eladott készülékek esetében európai szervereken futnak. 

Fejlesztők, fejlesztők, fejlesztők

A Huawei eddig főleg üzleti partnerekkel és fogyasztókkal kommunikált, a Google kiesésével viszont nagy erőkkel ki kellett építeni a kapcsolatot a helyi fejlesztői közösségekkel, mert az a legfontosabb, hogy mindenki hozzáférjen az adott országban fontos appokhoz. A tavaly ősszel felpörgetett munkának már van kézzelfogható eredménye, 55 ezer olyan app érhető el, amely HMS-t használ a Google szolgáltatásai helyett.

Hogy egyértelmű legyen a vevőknek, hogy mit kapnak, a Huawei az App Gallery rövidítésével, az AG-vel jelöli meg azokat a mobiljait, amelyeken csak a Huawei appboltja és a HMS érhető el.

Vannak még hiányosságok, de úgy tűnik, valóban történt érdemi előrelépés. Például elérhetők az App Gallery kínálatában a Microsoft legfontosabb szoftverei, a Word, az Excel és a Powerpoint. Ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes ugyanúgy trükközni, ahogy a korábbi tesztcikkemben is leírtam. Sok app beszerezhető például az Amazon appboltjából, amit bárki feltelepíthet magának, és APK-ból is feltehetők bizonyos appok. Egy kis trükkel a Waze is telepíthető, ami alighanem az autós felhasználók szemében kritikus, hogy meglegyen. Viszont ezt sem az App Gallery-ben kell keresni, hanem egy korábbi androidos telefonról kell áthúzni a Phone Clone nevű app segítségével, ami gyárilag telepítve van a Huawei Mate 30 Pro-ra. Ez gyakorlatilag minden beállítást és appot át tud másolni a korábbi készülékünkről.

A Huawei persze nem bízta a véletlenre, hogy sikerült-e felkelteni a vevők érdeklődését. Az előrendelőknek ajándékba adnak egy Huawei Watch GT2 okosórát, fél év garanciát vállalnak a kijelzőre, a márkaboltokban és az ügyfélszolgálatokon pedig kiemelten foglalkoznak a Mate 30 Pro bármilyen ügyes-bajos dolgával. A telefonos ügyfélszolgálaton még egy VIP vonalat is nyitnak, amelyen a Huawei még az appok telepítésében is segítséget nyújt a felhasználóknak.

A Mate 30 Pro ára jó magas, közel 350 ezer forintba kerül, ami igencsak leszűkíti a hazai érdeklődők körét. A Huawei is arra számít, hogy elsősorban a rajongók, a technológiai újdonságok iránt érdeklődők közül kerülnek ki a vevők.