Géza
6 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

A koronavírus miatt szinte lezárnak egy 9 milliós várost Kínában

2020.01.22. 18:15
Egy nap alatt kilencről 17-re emelkedett, vagyis majdnem megduplázódott Kínában a tüdőgyulladást okozó új koronavírus halálos áldozatainak száma. Hupej tartomány illetékesei a fertőzöttek számát is 470-re teszik.

A Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedd este közölte, hogy négyszáz fölé nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma Kínában, ahol a járvány már az ország 13 régióját elérte. A betegség halálos áldozatainak száma akkori adatok szerint kilenc volt a járvány kiindulópontjának számító közép-kínai, kilencmilliós városban, Vuhanban. A vírus terjedése a 2020-as olimpiai játékokra is kihat, mivel egyes, Vuhanban megrendezendő, ökölvívó selejtező mérkőzéseit le kellett mondani, míg a női labdarúgó selejtező helyszínét át kellett helyezni Nancsingba.

Vuhaban korlátozzák a tömegközlekedést, lezárják a metrót, szünetelnek a buszjáratok és a távolsági járatok is leállnak csütörtöktől.

A repülőtér és a vasútállomás csak fogadja a járatokat, onnan elhagyni a várost nem lehet.

A város lakóinak javasolják, hogy más úton se hagyják el Vuhant.

A hatóságok szerint a vírus a halpiacon illegális állatkereskedelem révén terjedt el – írta a BBC.

A kínai hatóságoknak amiatt is fájhat a feje, hogy pénteken kezdődik a holdújévi munkaszünet, amikor is a fél ország szabadságra megy, és útra kel, hogy meglátogassa szeretteit és ismerőseit. Azaz a járvány kitörése pont egy utazási csúcsszezonra esik, mely során az előzetes számítások szerint

mintegy 3 milliárd alkalommal kelnek útra az emberek országszerte különféle közlekedési eszközökön.

Vuhanban óvintézkedéseket léptettek életbe: a repülőtéren és vasútállomásokon ellenőrzik az utasok testhőmérsékletét, és karanténba helyezik mindazokat, akiknél lázas tüneteket tapasztalnak. A kínai kommunista párt központi politikai és jogi bizottsága pedig kedden azzal motiváló nyilatkozattal bírt előrukkolni, hogy aki elmulasztja a vírusos megbetegedés eseteit bejelenteni,

az örökkön a történelmi szégyen oszlopára lesz felszögelve.

A vírust időközben a különleges közigazgatási státusszal rendelkező Makaóban és Hongkongban is kimutatták. Edward Jau, hongkongi kereskedelmi miniszter szerint egy beteg gyorsvonattal érkezett Hongkongba Kína szárazföldi területéről. A pácienst karanténba helyezték. A davosi világkereskedelmi fórumon tartózkodó Jau a helyzet komolyságát és a hatóságok felelősségét a Reuters hírügynökségnek úgy hangsúlyozta, hogy

Az egész világ szeme rajtunk van.

A Kínából érkező utasokat szerdán már világszerte vizsgálatoknak vetik alá a repülőtereken.

  • ennek ellenére Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök szokásos szerda reggeli sajtótájékoztatóján közölte, hogy az észak-mexikói Tamaulipas államban vizsgálnak egy lehetséges esetet, de az egészségügyi hatóságok „kézben tartják az ügyet“.
  • az orosz hatóságok is vizsgálnak egy gyanús esetet. Koraeste a RIA Novosztyi hírügynökség jelentette, hogy Szentpéterváron kórházba került egy Kínából érkezett orosz férfi akut légúti vírusos fertőzés gyanújával.
  • még kedden az amerikai sajtó közölte, hogy az Egyesült Államok északnyugati tagállamában, Washingtonban diagnosztizálták az első új típusú koronavírusos tüdőgyulladást. A vírus néhány esetben már Tajvanon, Thaiföldön, Japánban, Dél-Koreában is megjelent. Észak-Korea pedig szerdától felfüggesztette a külföldi turisták fogadását a koronavírus miatt.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerdán tanácskozik a koronavírusos megbetegedések terjedéséről, és várhatóan dönt a közegészségügyi rendkívüli állapot kihirdetéséről.