Géza
6 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Kiderült, hogy működik a Microsoft két kijelzős Surface Duoja

2020.01.23. 13:11

Még tavaly ősszel mutatta meg a Microsoft a világnak, hogy milyen két kijelzős készülékkel készül. A bejelentés után nem sokat lehetett még tudni a Surface Duo eszközről, de most itt az első videó, amiből részletesebben kiderül, hogyan is dolgozik együtt a két kijelző. 

A készülék két 5,6 inches kijelzőből áll, ami együtt egy 8.3 inches kijelzőt eredményez, Android fut rajta, és most kikerült róla az első videó is, ahogyan néhány fejlesztőhöz eljutott az eszköz. Egyébként a minap Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója is ilyen készülékkel jelent meg, a fejlesztők pedig most azon dolgoznak, hogy az applikációk ki tudják aknázni a két kijelző nyújtotta lehetőségeket. 

Az Android-fejlesztőknek most már minden készen áll ahhoz, hogy elkezdhessenek a meglévő alkalmazásaiknak az optimalizálásán dolgozni, és hamarosan kész lesz az a szimulátor is, ami a Windows 10X fejlesztőinek a munkáját könnyíti meg. Addig pedig íme a videó, hogyan is működik a Microsoft két kijelzője a gyakorlatban.