Edina
0 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Az egész ökoszisztémát fenyegeti a tömeges rovarpusztulás

2020.02.10. 10:28

Mindennap számtalan rovar pusztul el az emberi tevékenységnek köszönhetően, ami új kihívások elé állítja a kutatókat is. Két tudományos kutatás több kutató segítségével próbál megoldást találni a veszélyekre és kihívásokra, amikkel szembe kell néznie az emberiségnek, hogy elkerülje a rovarok további tömeges pusztulását. Az egyik legfontosabb konklúzió, hogy az emberek kénytelenek lesznek változtatni a hozzáállásukon. 

Meglepő, hogy mennyire keveset tudunk a biodiverzitásról, hiszen globális szinten a rovarok és gerinctelenek nagyjából 10-20 százalékát ismerjük és neveztük el

– mondta Pedro Cardoso, a Helsinki Egyetem szakértője, aki hozzátette, hogy az elnevezett rovarokról sem tudunk annál sokkal többet, mint hogy milyen a genetikai kódjuk, a leírásuk, és hogy feltételezhetően merre élnek. 

Az élőhely csökkenése és a szennyezése, ideértve a káros mezőgazdasági gyakorlatot, az éghajlatváltozást, az invazív fajok térhódítását mind hozzájárulnak a rovarok populációjának dokumentált csökkenéséhez és fajok kihalásához. 

A kihalt fajokkal nem csak az egész élővilág egy darabja tűnik el úgy, mintha a puzzle egy elemét veszítenénk el, hanem a lánc egyik fontos tápláléka is. Az ökoszisztéma olyan összetevői vesznek el, amitől az egész emberiség függ 

– mondta Cardoso. 

A saját kertjében kezdheti a rovarok megmentését

A tanulmány szerint van arra megoldás, hogy az emberiség megállítsa a tömeges rovarpusztulást és a további fajok kihalását. Ehhez azonban elsősorban az kell, hogy a mezőgazdaságban is változás álljon be, maradjanak olyan területek, ahol a fajok egymás mellett tudnak élni, és hogy enyhítsük az éghajlatváltozás hatásait.

Annak, aki aktívan tenne is valamit azért, hogy a rovarok jól érezzék magukat, a következő tanácsokat érdemes megfogadnia:

  • Nem kell rendszeresen nyírni a füvet. Érdemes hagyni nőni a természetet, hogy etesse a növényeket. 
  • Ültessen őshonos növényeket, sok rovarnak már ez is elég segítség a túléléshez. 
  • Ne használjon rovarirtót, legalább a saját kertjében próbálja vegyszermentesen nevelni a növényeket. 
  • Hagyja az öreg fákat, tuskókat és elhalt leveleket a kertben, mert sok élőlénynek nyújtanak otthont.
  • Építhet rovarhotelt is, kis vízszintes lyukakkal, amikben élhetnek. 
  • Csökkentse az ökológiai lábnyomát. Ezzel nem csak a rovarokkal, de az egész világgal jót tesz. 
  • Önkénteskedjen olyan szervezeteknél, amiknek az elsődleges célja, hogy megőrizzék a biodiverzitást. 
  • Ne szerezzen be olyan állatokat és növényeket, amelyek árthatnak az őshonos fajoknak. 
  • Figyeljen jobban oda az olyan kis élőlényekre is, mint például a rovarok. 

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.