Géza
6 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Tíz perc életet kapott 3 millió ember egy magyar startuptól

GettyImages-81999215
2020.02.10. 16:51

Miért kell ennyit sorban állni? Erre a kínzó kérdésre talált választ a magyar Linistry, amely a rendezvényeket, szolgáltatókat és ügyfélszolgálatokat felkereső ügyfeleknek ad virtuális sorszámot, hogy mindenki csak akkor menjen a helyszínre, amikor sorra kerül. Megoldásukkal az elmúlt négy évben 57 évnyi várakozást spóroltak meg körülbelül hárommillió embernek, akik fejenként körülbelül tíz percet tölthettek el valami értelmes tevékenységgel az unott ácsorgás helyett.

Az egész úgy indult, hogy az alapítók felfigyeltek arra, milyen sok idejük megy el a várakozással, és rájöttek, hogy lenne mit javítani a rendszeren. „Több tízezer órán át kutattuk, hogyan állnak sorba az emberek, és elkezdtünk ötletelni, miként lehetne minél több időt visszaadni nekik” - mondta a megkeresésünkre Kövesdán Gyula, a vállalat vezérigazgatója. Miután elkezdtek tárgyalni a komolyabb ügyfelekkel, a fejlesztés is új irányt vett, és egy összetettebb ügyfélirányító rendszert építettek fel, amellyel nemcsak a sorban állás kerülhető el, hanem bizonyos esetekben attól is megkímélik az ügyfelet, hogy egyáltalán elmenjen a szolgáltató fiókjába.

„A Biohair hajvágószalon esetében nem kerülhető el az ember fizikai jelenléte, de egy bankfióknál megoldható az ügyfelek terelése. Előnyös lehet, ha minél több embert ki tudnak terelni a fiókból, és rámutatnak arra, hogy online is gyorsan elintézhető, ami miatt felkeresték a bankfiókot” - mondta Kövesdán Gyula. „Lehetnek azonban olyan ügyfelek is, akiket éppen hogy beterelnének az üzletbe vagy a fiókba, abban a reményben, hogy nagyobb értékű üzletet tudnak megkötni vele.”

Jó példa az utóbbira, hogy a Media Markt elektronikai üzleteiben a hitelügyintézésre váró ügyfelek másfélmillió percet töltöttek az áruház területén, ahelyett, hogy az ügyintéző pultja előtt álldogáltak volna. Így van esély rá, hogy a boltban kódorogva vesznek még valamit.

A rendszer felhasználói statisztikákat is mutat, amelyek alapján a boltok finomhangolni tudják a folyamataikat, hogy kevesebben válasszák a sorban állást vagy a személyes ügyintézést. Hogy kezelni lehessen a sorban állókat, telefonszámot és nevet kér el tőlük a Linistry, ám az ügyféladatokat nagyon rövid ideig, csak a kiszolgálás végéig tartják meg, utána azonnal törlik.

Malajziában étteremláncokkal is tárgyalnak a bevezetésről, Észtországban és Ugandában is vannak partnereik. Németországban a Gamescom videojátékos show hivatalos sorkezelő partnerei, ahol öt nap alatt 400 ezer embert kell átvinni a rendszeren, és ott előfordul, hogy egyszerre 40 ezer ember akar jegyet venni. Ezt azonban könnyen lekezelik, mert a Linistry a könnyen skálázható Azure felhőszolgáltatáson fut, szóval jól bírja a hirtelen megnövekedő terhelést.

A társaság 2016-2019-ig még erősen a kutatás-fejlesztési fázisban működött, ezután kezdték értékesíteni a megoldást. A startup 2018 végén minimális tőkét vont be, 500 ezer eurót, aminél sokkal több pénzt tettek be az alapítók.

(Borítókép: Ann Tornkvist / Getty Images)