Buda, Richárd
-3 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Történetének egyik legnagyobb költségvetéséből gazdálkodhat jövőre a NASA

2020.02.11. 08:48 Módosítva: 2020.02.11. 12:49

Donald Trump amerikai elnök döntésének értelmében az ideihez képest 12 százalékkal növekedhet jövőre a NASA költségvetése. Az ügynökség így 2021-ben több mint 25 milliárd dollárból gazdálkodhatna, ami történetének egyik legnagyobb büdzséje lehet majd, ha a Kongresszus ebben a formában megszavazza azt – derült ki a NASA honlapján megjelent sajtóközleményből.

Jim Bridenstine, az ügynökség adminisztrátora a közleményben azt írta, a megerősített segítségre szükség is lesz, ugyanis éppen most fektetik le annak a küldetésnek az alapjait, melynek keretében 2024-ig újra embert küldenének a Holdra. A mostani támogatás nemcsak azt garantálja, hogy ez a küldetés sínen marad, hanem azt is, hogy a jövőben is jelen legyenek a Holdon, előbb-utóbb pedig embert küldjenek a Marsra.

A férfi külön kiemelte, hogy az elnök több mint 3 milliárd dollárral támogatná közvetlenül egy emberekre szabott leszállóegység fejlesztését, utoljára ugyanis az Apollo-programban fordult elő, hogy az amerikai kormány közvetlenül támogatott volna egy ilyen eszközt. Elég eltökéltek vagyunk a 2024-es céljaink elérésével kapcsolatban, a mostani költségvetési tervezet pedig elég ahhoz, hogy ezt meg is tudjuk tenni – tette hozzá Bridenstine.

Az amerikaiak a tervek szerint 2024-ben újra Holdra szállnának, amihez már az űrruhák is megvannak, az Artemis-küldetésben központi szerepet játszó SLS (Space Lauch System) nevű hatalmas rakéta első fokozata pedig bő egy hónapja hagyta el a gyárat. A holdmisszióba Japán is beszállt, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mire lesz elég a pénzük.