Adatvédelmi aggályok miatt csúszik Európában a Facebook Dating

2020.02.13. 14:37

Eltolta a Facebook Dating nevű randiszolgáltatás európai megjelenését a Facebook, miután az ír adatvédelmi bizottság (DPC) adatvédelmi aggályokat fogalmazott meg azzal kapcsolatban – írja az Independent.

A szolgáltatás tavaly szeptemberben indult el az Egyesült Államokban és másik tizenkilenc országban, Európában pedig február 13-án, éppen Valentin-nap előtt izzította volna be a Facebook, erről azonban a DPC-nek a jelek szerint elfelejtettek szólni. A techóriás európai tevékenységét irányító Facebook Ireland február 3-án említette meg először a dolgot, ráadásul úgy, hogy semmilyen információt nem adott a bizottságnak az adatvédelemmel kapcsolatban.

A Facebook először megpróbálta minél gyorsabban összegyűjteni a kért adatokat és dokumentumokat, szerdán azonban végül arról tájékoztatták a DPC-t, hogy eltolják a szolgáltatás megjelenését, hogy azzal garantáltan ne legyenek gondok. Mint írták, rendkívül fontos számukra, hogy jól sikerüljön a Facebook Dating európai indulása, ezért szánnak még egy kis időt arra, hogy az biztosan megfeleljen az európai piacnak.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM