Auguszta
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Amerikai vádak szerint bónusszal buzdította alkalmazottait üzleti titkok ellopására a Huawei

2020.02.14. 09:17

Zsarolással és az Egyesült Államok kereskedelmi titkainak ellopására szőtt összeesküvéssel vádolták meg Amerikában a kínai Huaweit, ami az ügyészek álláspontja szerint évtizedek óta próbálkozott kereskedelmi és üzleti titkok ellopásával – írja a Washington Post.

A most megjelent vádirat szerint a Huawei és annak két leányvállalata megsértette a bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekre vonatkozó Racketeer Influenced and Corrupt Organizations (RICO) nevű amerikai szövetségi törvényt azzal, hogy éveken át igyekezett megkaparintani hat amerikai techcég szellemi tulajdonát. A cég állítólag bónuszt fizetett az alkalmazottainak, hogy bizalmas információkat szerezzenek, az évek során pedig így

a cég illegálisan jutott routerekhez és antennákhoz kötődő technológiákhoz.

Emellett újabb vádakat fogalmaztak meg a Huawei Iránban és Észak-Koreában folytatott tevékenységével kapcsolatban is. A csütörtökön nyilvánosságra hozott újabb vádirat szerint a Huawei  kódolt megnevezéseket alkalmazva különböző termékeket szállított Iránba és Észak-Koreába. Iránt A2, Észak-Koreát A9 néven jelölte meg. Az amerikai ügyészek szerint a kínai vállalat segített Iránnak olyan berendezések felállításában is, amelyek a 2009-es teheráni megmozdulások idején megfigyelték és beazonosították a tüntetőket.

Az már tavaly is felmerült, hogy a kínai cég titokban segíthette az észak-koreai kormányt egy vezeték nélküli hálózat kiépítésében és fenntartásában, a Huawei azonban akkor ezt határozottan tagadta. A mostani vádakat is elutasították, mint írták, ezek csak az amerikai igazságügyi minisztérium újabb kísérletei arra, hogy végleg lerombolják a Huawei hírnevét és üzleteit, az ügy mögött pedig egyértelműen üzleti okok állnak. Az új vádak szerintük az elmúlt 20 év már lezárult peres ügyein alapulnak, és teljesen alaptalanok.

A mostani ügy közvetlen folytatása annak a tavaly januárban indult eljárásnak, melyben az Egyesült Államok vádat emelt a Huawei és annak pénzügyi vezetője ellen.