Auguszta
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Nem változtak az erőszaktrendek Kaliforniában, mióta védik a bevándorlókat

2020.02.17. 16:39

2017 szeptemberében a kaliforniai törvényhozás olyan jogszabályokat alkotott, amelyek gyakorlatilag blokkolták a Donald Trump amerikai elnök által bevezetett bevándorlóellenes intézkedéseket. A kaliforniai jogszabályok értelmében a rendőröknek gyakorlatilag nem szabad az emberek bevándorlóstátusza iránt érdeklődniük, illetve a szövetségi hatóságok ilyen irányú jogköreit is megnyirbálták. Kalifornia tudatosan “menedékállammá” nyilvánította magát.

A kritikusok azzal riogattak annak idején, hogy a jogszabályok gúzsba kötik a bűnüldöző szervek kezét, így a (feltételezésük szerint nyilván bevándorló hátterű) erőszakos bűnözés az egekbe fog emelkedni. Nos, nem emelkedett – derült ki az amerikai tudományos kutatószervezet, az AAAS éves konferenciáján. Valójában a bevándorlók ritkábban keverednek erőszakos bűncselekménybe, mint a helyiek, hiszen félnek a kitoloncolástól.

Charis Kubrin, az Irvine-i Kaliforniai Egyetem kriminológusának egész államra kiterjedő kutatásából kiderült, hogy nulla hatással voltak a bevándorlóbarát törvények a kaliforniai erőszakos bűnözésre. A kutatáshoz Kalifornia bűnözési statisztikáit hasonlították össze olyan amerikai országrészek statisztikáival, amelyek 1970 és 2017 között ugyanolyan számokat produkáltak, mint Kalifornia. Az eredmények szerint utóbbi állam kriminalisztikai trendjei továbbra is szorosan követték az előbbi területek statisztikáit, noha máshol nem voltak érvényben a bevándorlókat védő törvények.

Persze elképzelhető, hogy a törvény és az ellentörvény okozta társadalmi változások csak évek múltán jelennek meg, de egyelőre a bevándorlók védelmének semmilyen negatív hatása nem kimutatható.

(Science)