Gedeon, Johanna
2 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Jön a szülői felügyelet a TikTokba

2020.02.20. 16:03

A TikTok különösen a fiatalabb korosztály körében népszerű közösségi alkalmazás, és a múltban éppen ezért számos kritika érte az üzemeltető céget amiatt, hogy a felhasználó gyerekek online tevékenységére szüleik nem lehettek igazán nagy hatással. Erre reagál a TikTok, amikor bevezeti az úgynevezett "biztonságos családi módot".

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a szülők ezután a saját TikTok-fiókjukat a gyerekeikéhez tudják kapcsolni, és felügyeleti jogot kapnak felette. Vagyis bizonyos funkciókat joguk lesz távirányítással, a saját telefonjukról aktiválni, illetve deaktiválni. Ilyen funkció lesz a korlátozott üzemmód bekapcsolása, amely igyekszik kiszűrni a gyerekek számára nem kívánatos tartalmakat, illetve ki tudják majd kapcsolni a TikTokon belüli üzenetküldést is.

bár a TikTok hivatalosan csak 13 évnél idősebbek számára elérhető, sok tíz éven aluli gyerek is használja. Az app rettentően népszerű. Az Egyesült Királyságban a 12-15 év közötti fiatalok 13 százaléka használta tavaly, míg egy évvel korábban még csak 8 százalékuk volt felhasználó.

A szülőknek az összekapcsoláshoz mindkét telefonon el kell indítaniuk az alkalmazást, majd a "digital wellbeing" (digitális jólét) opciót választani. Miután megjelölték, hogy melyik lesz a felügyelő és melyik a felügyelt fiók, egy QR-kód beolvasásával kapnak felügyeleti jogokat, és ezután már irányíthatják a másik fiók biztonsági funkcióit is.A szülők ezután azt is meghatározhatják, hogy naponta összesen mennyi ideig használhatja a gyerek a TikTokot. 

(BBC)