Az iráni járvány már a felsővezetésben is szedett halálos áldozatot

2020.03.02. 11:51 Módosítva: 2020.03.02. 15:34

Járványügyi szakértők az iráni koronavírus-járvány globális veszélyességét a vuhani gócponttal egyenértékűnek tartják. Ennek legfőbb oka az, hogy az iráni egészségügyi ellátórendszer felkészületlen a fertőzés kordában tartásához, viszont az ország teokratikus vezetése rendre tagadja a több mint száz halálos áldozatról szóló nyugati sajtójelentéseket, és a felajánlott segítséget is elutasítja.

Az NBC jelentése szerint ma elhunyt az ország legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Khamenei tanácsadó testületének egyik tagja. Ő ezzel az első tagja az ország legfelsőbb vezetésének, aki a járvány áldozatául esett. Az elhunyt tanácsadó a 71 éves Mohammad Mirmohammadi volt, akit egy észak-iráni kórházban kezeltek. A testület feladata az ajatollah segítésén túl a parlament és a klérus közötti vitás kérdések rendezése.

Iránban haltak meg a legtöbben a világon Kína után a fertőzések következtében. Bár a hivatalos adatok szerint az ádozatok száma 54, a valós szám ennek többszöröse is lehet. Az iráni hatóságok eddig 978 igazolt megbetegedést ismertek el.

Több ismert iráni közéleti személyiség is megbetegedett.

Így Masoumeh Ebtekar alelnök is, akit külföldön csak "Mária nővér" néven emlegetnek. Ő volt az 1979-es diáklázadás angolul is beszélő szóvivője. Emellett beteg Iraj Harirchi is, aki a koronavírussal foglalkozó iráni kormányzati különbizottság vezetőjeként egészen addig próbálta kissebbíteni az iráni járvány jelentőségét, mígnem ő is elkapta a betegséget.

Iránban sokkal nagyobb a (hivatalos) halálozási ráta, mint másutt a világon: 5,5 százalékos. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy tényleg halálosabb a fertőzés, inkább azt, hogy a halottakat nehezebb eltitkolni, mint a fertőzöttek valós számát. 

Iránban bezártak az iskolák és az egyetemek, bár a legnagyobb mecsetek és más vallásos létesítmények nyitva maradtak, a poolgári hatóságok kérése ellenére.

(NBC)



  • Tippek
  • Biztosítás