Az észak-atlanti őskontinens jóval nagyobb volt, mint ahogy azt eddig gondoltuk

2020.03.23. 12:34

Kanadai kutatók gyémánt minták vizsgálata közben arra jutottak, hogy az Észak-Atlanti Kraton jóval nagyobb volt, mint ahogy azt eddig sejtettük – írja a CNN. Ez a kontinens Skócia és Észak-Amerika között húzódott, és 150 millió éve bomlott fel.

A British Columbiai Egyetem (BCE) kutatói a Baffin-szigetekről érkező mintákon végeztek kőzettani vizsgálatokat, mikor olyan ásványi jellegzetességet találtak, ami ennek a földrésznek a jellemzője. A lelet alapján az Észak-Atlanti Kraton nagyjából 10 százalékkal lehetett nagyobb, mint ahogy az eddig gondolták a tudósok.

A legtöbb őskontinens méretét és összetételét olyan leletek alapján határozzák meg, amelyek 10 kilométeres mélységből kerültek fel a felszínre. A BCE kutatása során olyan mintákat vizsgáltak, amik 200 kilométer mélyről származtak. Az eredményeiket a Journal of Petrology című szaklapban tették közzé.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön