Hugó
-6 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

A bizonytalanság az elme gyilkosa

DBZOL20200320004
2020.03.26. 19:28
A koronavírus-járványban nem az a legfélelmetesebb, hogy hány millióan fognak benne megbetegedni. De még csak nem is az, hogy hány százezren fognak benne világszerte meghalni. Hanem az, hogy nem tudjuk, mikor lesz vége, vége lesz-e egyáltalán; gyakorlatilag minden bizonytalanná vált az életünkben. Agyunk a bizonytalanságtól fél igazán, de szerencsére már egészen pontosan értjük, hogy miért van ez, és mit kell tennünk ellene.

Egyre több tudományos bizonyíték gyűlt össze az elmúlt évtizedekben arról, hogy az agy “bizonytalanság-intoleranciája” olyan sérülékennyé teszi az elmét, hogy ez a legtöbb szorongásos zavar fő kiváltó tényezője. Sőt, a pánikrohamok sokaságát is az okozza, hogy az agy képtelen elviselni a bizonytalanságot. A pánikrohamokban szenvedők gyakran érzékelnek olyan tüneteket, amelyekről azt is gondolhatják, hogy például szívrohamuk van. Ha már diagnosztizálták náluk a pánikbetegséget, természetesen tudatosan értik, hogy a tüneteket valószínűleg maga a pánik váltotta ki.

itt a kulcs a valószínűleg kifejezésben rejlik.

“De mi van, ha most tényleg szívrohamom van?” - teszik fel maguknak a kérdést a pánikrohamon átesettek, illetve a pánikbetegek minden egyes roham alkalmával. “Attól, hogy pánikbeteg vagyok, nem lehet szívrohamom?” Soha nem lehetnek biztosak benne, hogy mi történik velük, mire számíthatnak a közeli, illetve távolabbi jövőben. Így záródik az ördögi kör. A bizonytalanság szorongást szül, az erősíti a pánikrohamot, a beteg pedig egyre súlyosabb állapotba kerül.

A kanadai Reginai Egyetem klinikai pszichológusa amellett érvel, hogy valójában a bizonytalanságtól való félelem minden félelmek alapja, és minden más ebben gyökerezik.

Márpedig bizonytalanságból most, amikor egy új vírus dönti le a lábáról emberek százezreit, alaposan kijut mindenkinek a világon.

Egy félelem mind felett

Ha elfogadjuk, hogy a bizonytalanságtól való félelem a kiindulópontja minden egyéb félelemnek és szorongásnak, akkor egyértelmű, hogy a súlyos bizonytalansággal terhelt időszakok átvészelése a mentális egészség megőrzésének legfőbb feltétele. De miért okoz ekkora problémát elménknek a bizonytalanság? Az elmélet szerint részben azért, mert ha nem tudjuk, hogy mit várhatunk a jövőtől, fogalmunk sincs, hogy mire kell készülnünk, és ez megzavarja mindennapi rutinviselkedésünket.

Normális körülmények között tevékenységünk jelentős része szinte változatlanul ismétlődik egyik napról a másikra, és ezért tudatosan nem is kell sokat foglalkoznunk velük. Minden megy a maga útján. De ha bizonytalanná válnak életünk legalapvetőbb pillérei, akkor a szokásainkat sem folytathatjuk úgy, mint ha mi se történt volna. A szokásainkhoz nem véletlenül ragaszkodunk, hiszen fogódzót jelentenek a mindennapokban.

Ha mindez zavart szenved, az feszültséget gerjeszt az agyban.

Emiatt egyrészt éberségünk sokszorosára nő, minden hírre, rezdülésre sokkal intenzívebben reagálunk. Másrészt különösen a negatív hírek ragadják meg a figyelmünket, és önkéntelenül is felnagyítjuk a hatásukat: a bizonytalanság megsokszorozza az aggodalmat. Az aggodalom önmagában nem kóros viselkedés, hajdan nagyon fontos szerepe volt a túlélési esélyeink növelésében.

A bizonytalanságnál bármi jobb

Az aggódó ember sokkal érzékenyebb a fenyegetésre, minden bokorban ragadozót, veszélyt gyanít, és ha tényleg magas a fenyegetettség szintje, ez akár az életét is megóvhatja. Viszont nagyon nehéz pontosan meghatározni, hogy mekkora valójában a fenyegetettség. A szorongó ember mindig túlbecsüli a veszélyt - pontosabban nem lehet biztos a veszély valós szintjében. A bizonytalanság pedig megint csak tudatosul benne, és tovább növeli a félelmet és a szorongást.

A szorongást legtöbbször a jövőbeli események erősítik. Az agy folyamatosan forgatókönyveket pörget végig a rendelkezésére álló információk alapján arról, hogy mit hozhat a jövő. Minél nagyobb a bizonytalanság, az elme annál hajlamosabb a lehetséges forgatókönyvek közül az egyre negatívabbakra koncentrálni, és egyre inkább azok tűnnek valószínűbbnek az ember számára.

A bizonytalanság olyannyira leterheli és megbénítja az agyat, hogy bizonyos esetekben az emberek jobban szoronganak tőle, mint magától az eseménytől, ami miatt rettegtek. A Tajpeji Egyetemen végzett vizsgálat szerint az emlőrákgyanú miatt biopszián átesett nők szorongásszintje a diagnózis előtt volt a legmagasabb. A diagnózis, még akkor is, ha az rosszindulatú daganat jelenlétét igazolta, a legtöbbüknél csökkentette a szorongást. Ezt azzal magyarázzák, hogy így legalább csökkent a bizonytalanság, a betegek tudása biztosabbá vált, kaptak valamit, amire a figyelmüket fókuszálhatták. Ettől úgy érezhették, hogy visszanyertek valamit az életük feletti irányításból. Mert valójában

a kontroll elveszítése okozza a bizonytalanság pusztító hatását.

Az ember úgy érzi, hogy bármit csinál, az nem lesz hatással a helyzet lehetséges kimeneteire - mert nem tudhatja, hogy mely kimenetnek van a legnagyobb valószínűsége, és nem biztos benne, hogy a saját viselkedése hogyan változtat (ha változtat egyáltalán) a forgatókönyvek bekövetkezésén.

A kínzó közlekedési dugó

Még a mostani világjárványnál sokkal kisebb bizonytalanság is jelentősen megnövelheti az ember stresszeltségét. Ilyen például a forgalom és a közlekedés. Több vizsgálatban is kimutatták, hogy a forgalmi dugók, noha az esetek többségében nincs igazán súlyos következményük az ember életére, jövőjére nézve, mégis elveszik a sofőröktől az irányítás érzetét. Amikor csak azt látjuk, hogy senki sem halad semerre, azonnal a telefonunk után nyúlunk, és próbáljuk kideríteni, hogy mi történhetett kilométerekre előttünk. Pedig ennek a tudásnak gyakorlati hasznát nem igazán vesszük, ha már a dugó közepén rostokolunk - mégis úgy érezzük, hogy tudnunk kell, mert a bizonytalanság elviselhetetlen. Ugyanezért népszerűek azok a közlekedési appok, amelyek percre pontosan megmondják, hogy mikor jön a busz. Ha a megállóban várakozók tudják azt, hogy még mennyit kell várniuk, máris kevésbé idegesek -

még akkor is, ha sokat kell még várniuk.

A bizonytalanságot olyannyira el akarjuk kerülni, hogy - különösen a szorongási zavarral küzdők - gyakran inkább választanák a negatív következményeket, csak hogy véget érjen a nem tudás. Egy szerencsejátékkal összekötött kísérletben például az erősebben szorongó emberek inkább a kevesebb nyereménnyel kecsegtető lehetőséget választották a felajánlott opciók közül, csak azért, hogy hamarabb megtudhassák, nyertek-e vagy sem. Vagyis hajlandók voltak fizetni a bizonytalanság hosszának lerövidítéséért.

A kétség elleni harc

A bizonytalanság miatt érzett aggodalmat azért nehéz legyőzni, mert az emberek úgy érzik, hogy az érzékelt veszélyhelyzetben kötelező aggódniuk. Az a(z egyébként téves) feltételezésük, hogy az aggodalom valamilyen módon hozzásegíti őket a megoldáshoz. Ez szinte sosem igaz: számos vizsgálatban kimutatták, hogy az aggódó ember veszít magabiztosságából, és ez rontja a problémamegoldási képességeit.

A krónikussá váló aggodalom neurológiai szinten is érezteti hatását. Azok a gondolatok, amelyek újra és újra visszatérnek, az idegsejtek közötti kapcsolatok megerősödését eredményezik. Márpedig a megerősödött kapcsolatokkal rendelkező neuronok sokkal gyakrabban aktiválódnak együtt, így végeredményben az aggodalom egyre erősödik.

A túl sok információ sem csökkenti a bizonytalanságot, sőt éppenséggel növelheti. Az emberi agy csak meghatározott mennyiségű új adatot képes egyszerre feldolgozni, értelmezni, és a helyén kezelni. Ha az információ túltelíti az agyi kapacitásokat, akkor nő a frusztráció és megint csak a bizonytalanság.

Természetesen ebben megint az a nehéz, hogy a “túl sok” információ emberről emberre más mennyiséget jelent, így nem igazán lehet pontosan meghatározni, hogy mi lehet számunkra a tudás megfelelő szintje. Hiszen

gyakorlati jelentőséggel bíró információra igenis szükségünk van, hogy megfelelően tudjunk viselkedni a krízishelyzetben.

A pszichológusok abban egyetértenek, hogy úgy lehet a leghatékonyabban csökkenteni a szorongást, ha a jelenre koncentrálunk, és nem próbáljuk kitalálni, hogy mit hozhat a holnap (hiszen ezekben a bizonytalan időkben erre megalapozottan nem sok esélyünk van).

A mindennapos teendőinkre koncentrálva, illetve a megnövekedett otthon töltött időt kihasználva olyan tevékenységekkel foglalhatjuk el magunkat, amelyek talán normálisan nem kapcsolnak ki minket - vagy sosem jut időnk rájuk -, de pusztán az a tény, hogy nem kötődnek a járványhoz, manapság üdítően hat.

(Borítókép: A koronavírus-járvány miatt védőmaszkot viselő rollerezők a Nyugati téren 2020. március 20-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)