Vilhelmina
8 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

A tavalyi tüzek után idén még több esőerdőt irtanak ki Amazóniában

2020.04.15. 14:52
Több mint 50 százalékkal nőtt az erdőirtás az Amazonas-medencében az idei első hónapokban a tavalyi időszakhoz képest. A nagyobb kitermelés mögött a koronavírus-járványra fogott szabályozási lazítások állhatnak.

Tavaly világpolitikai ügy lett a brazíliai erdőirtásokból és a kontrollálatlan erdőtüzekből: miközben nyugati országok és szervezetek megvonták az amazóniai természetvédelemre fordítható támogatásaikat, mondván a jobboldali brazil elnök mezőgazdasági lobbinak kedvező politikája áll a rekordméretű tüzek hátterében, a klímaszkeptikus Bolsonaro a jóléti társadalmakat vádolta képmutatással és kettős mércével. A brazil erdőirtások valóban növekedtek, 2018-ban 4946 négyzetkilométer, 2019-ben már 9166 négyzetkilométernyi esőerdőt pusztítottak el a térségében a hivatalos adatok szerint. Ezzel a tavalyi volt az elmúlt öt év legkiterjedtebb erdőirtása az országban.

Ennek fényében különösen kedvezőtlen a mostani friss adat. A brazil űrkutatási hivatal (INPE) előzetes számai szerint ugyanis idén január, február és március folyamán 796 négyzetkilométernyi esőerdő tűnt el a fakitermelés miatt Brazíliában. Ez a tavalyi rekordév azonos időszakáénál is nagyobb területet jelent, a növekedés 2019 első három hónapjához képest 50 százalékos.

Az INPE műholdas felvételek segítségével követi nyomon a fakivágás és erdőégetés mértékét, ezzel valós idejű képet tudnak adni a „megtisztított” területekről – írja az MTI.

A környezetvédők és a kutatók szerint a fakitermelés mértéke várhatóan tovább fog emelkedni az év folyamán, mivel az erdőirtást felügyelő hatóságok valószínűleg lazítottak az ellenőrzéseken a koronavírus-járvány miatt. A környezetvédelmi szabályok enyhítésére vagy felfüggesztésére nem csak Brazíliában látni példát a vírushelyzetben: a gazdasági mentőcsomagokkal együtt Trump is lazított a szabályokon az Egyesült Államokban, az autógyártóknak nem kell tartaniuk magukat a kibocsátáscsökkentés korábban elfogadott üteméhez.

Brazíliában a járványhelyzet kezelése elég ellentmondásos, Bolsonaro retorikája szerint „az egészséges brazil szervezetet” nem fenyegeti komoly betegség, csak egy kis influenzáról van szó, a jobboldali elnök hívei korábban utcai felvonulásokon buzdítottak arra, hogy az emberek ne zárkózzanak be, hagyják a karantént. Bár a kormányok (több is van belőlük, hiszen Brazília szövetségi állam) elrendelték a társadalmi távolságtartást, az intézkedések nem biztos, hogy elérnek a távoli vidékekre is, a koronavírus viszont félő, hogy a természetvédelmi területeken élő őslakosokhoz is eljut, akik másoknál is védtelenebbek lehetnek a betegséggel szemben.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.