Erik, Alexandra
8 °C
18 °C

Nagy-Britanniában elkezdték gyűjteni a gyógyult betegek vérplazmáját

2020.04.20. 13:03

Az új koronavírus-fertőzésből felépült betegek vérplazmáját kezdte el gyűjteni Nagy-Britannia. Önkénteseket várnak, akiknek a vérplazmáját egyelőre még csak kísérleti jelleggel felhasználhatják. Ha az eredmények a várakozásnak megfelelőek, a fertőzöttek hamarosan antitestkezelést kaphatnak. Moszkvában is várják a gyógyultak vérplazmáját, ott nagyjából ötezer forintnak megfelelő rubelt adnak 150 milliliterenként. 

A donoroknak több kritériumnak is meg kell felelniük, például legalább 28 napja gyógyultak kell lenniük. Csak a 17 és 66 év közöttiek adhatnak plazmát, és figyelik a testsúlyt, valamint a kórtörténetet is. 

Magyarországon tudományos konzorcium alakult, amelynek feladata, hogy megvizsgálja a koronavírus-fertőzésen átesett, így a vírussal szemben hatékony immunválasszal rendelkező betegek vérplazmájának gyűjtését, továbbá ennek esetleges felhasználását terápiás célból. Az Országos Vérellátó Központ pedig korábban jelezte, hogy a plazmaközpontokban is lehet vért adni, és plazmaadásra is lehetőség van.