Paszkál
10 °C
15 °C

Ugyanazok tüntetnek a karantén miatt, akik a klímavédelem ellen is küzdenek?

2020-04-21T170150Z 1308807010 RC259G9P1P7T RTRMADP 3 HEALTH-CORO
Steve Horn a DeSmogon járta körbe a klímaváltozás-tagadók és a karantén feloldásáért küzdők közötti összefüggést. Az írás szerint a járvány miatti tiltakozások mögött ugyanazok a pénzügyi támogatók állnak, akik a klímaszkeptikus szervezeteket is finanszírozzák.

Az Amerikai Egyesült Államok több államában is tüntetnek a koronavírus miatt bevezetett karantén feloldásáért. Április közepén Michiganben több ezren demonstráltak táblákkal felfegyverkezve a helyi törvényhozás épülete előtt. Nem csoda, hogy sok amerikai szkeptikus, hiszen a járvány kezdetekor sok tisztségviselő pont ugyanúgy kezelte a vírus terjedését, mint a klímavészhelyzetet.

Először azt állították, hogy valójában nincs is semmiféle probléma. Ezt az követte, hogy oké, van baj, de közel sem akkora, hogy aggódnunk kelljen, csak a baloldali média fújja fel. Később elismerték, hogy van baj, de a megoldást túl költségesnek találták. A hasonlóság nem véletlen: a járványt megfékező intézkedések elleni tüntetéseket ugyanazok a tehetős konzervatív érdekvédelmi csoportok pénzelik, mint a klímaszkeptikus tüntetéseket.

Több mint 45 ezer halálos áldozattal később (ez magyar viszonylatban nagyjából Hódmezővásárhely lakosságának felel meg) ugyanezek a csoportok – az USA elnökével az élen – Amerika megnyitásáért küzdenek. Mármint azért, hogy az emberek visszamenjenek dolgozni, hiszen nem akkora a baj. Ironikus, hogy míg Donald Trump a karantén ellen küzd, kedden a vírusvédelem zászlaja alatt leállította a bevándorlást. Úgy tűnik, inkább egy belső nyitásról van szó.

Ezek a csoportok mind tagjai a klímaváltozási ellenmozgalomnak (Robert Brulle szociológus kifejezése), vagy ahogy egy amerikai szenátor nevezte őket, a tagadás hálójának. A 2009-es Tea Partyt is ezek a csoportok támogatták, és ahogy akkoriban a TP, úgy tűnnek most első ránézésre teljesen spontán összeverődéseknek a fegyveres tüntetések is. Az egyik nagy szponzor, ami mindkét mozgalmat támogatta, finanszírozza a State Policy Network (SPN), sok konzervatív think-tank államokon átívelő hálózatát is, amit jelentős adományokkal támogat a Koch, a DeVos és a Mercer család. A DeSmog kutatása alapján három nagy tüntetés köthető az SPN-hez.

Ezek a tüntetések mind április harmadik hetében történtek, és sok köztük a hasonló motívum. Sok fegyveres, fegyvertelen és meglepően sok maszkot viselő tüntető Michigan, Idaho és Észak-Karolina felszabadításáért tiltakozott a három állam kormányzói épülete előtt. Attól tartanak, hogy a hosszú karantén az állami és nemzeti gazdaság összeomlásához vezet, és az emberi szabadságjogokra hivatkozva vonultak utcára.

Sok tüntető az Én testem, az én döntésem szlogent használja, pedig azt leginkább a nők jogaiért küzdők szokták.

A Trumpnál a karantén ellen lobbizó csoportok között ott van a Freedomworks, amit a fosszilis üzemanyagból multimilliárdossá váló Koch testvérek alapítottak és finanszíroznak. A Freedomworks volt Obama 2009-es klímavédelmi törvényjavaslatának ez egyik legnagyobb ellenlábas lobbicsoportja. 1997 és 2007 között a Koch testvérek több mint 127 millió dollárral (bő 41 milliárd forinttal) támogattak 92 olyan csoportot, amelyek a klímaváltozást vizsgáló tudományos kutatások és a klímavédelmi törvények ellen tüntettek.

A kijárási tilalom feloldásárt küzdő másik nagy lobbicsoport az ALEC (az SPN-t is ők alapították). Őket nemcsak a Koch testvérek, hanem sok másik fosszilis energiaforrásokban utazó vállalat is támogatja, így az ALEC nyíltan klímaszkeptikus. Szerintük a klímaváltozás egy történelmi folyamat, és nem egyértelmű, hogy az embernek mekkora szerepe van benne. Saját elmondásuk szerint természetesen támogatják a tudományos kutatásokat, de csak a gazdasági és a politikai ésszerűség határain belül.

Az USA-ban létezik egy K-12 nevű oktatási képződmény, ami óvodától egészen érettségiig oktatja az odajáró diákokat. Az ALEC korábban egy olyan törvényjavaslatot támogatott, ami a tananyag részévé tette volna a klímaváltozás tagadását ezekben az iskolákban. Szerintük olyannyira nem egyértelmű, hogy mi tehetünk a klímaváltozásról, hogy 50-50 arányban kéne oktatni a klímavédelmet és annak tagadását is.

Lobbitevékenységük során leginkább a fosszilis energiaipart segítő törvényeket támogatják, valamint azokat, amelyek megnehezítik a megújuló energiaforrások kiaknázását.

Ellentmondásos, hogy míg a Koch jótékonysági hálózat teljes mellszélességgel támogatja a karantén feloldásáért tüntetőket, addig a saját alkalmazottaik már március vége óta otthonról dolgoznak azon, hogy megértessék az emberekkel, nem is olyan vészes a járvány.

Nem minden konzervatív thinktank küzd foggal körömmel a feloldásért. A Niskanen Központ munkatársai a Cato Intézetből (amit szintén a Koch család finanszíroz) kiábrándult dolgozóiból álltak össze, ők kifejezetten támogatják, hogy a koronavírus körüli vita ne menjen el a klímaváltozás csatáinak irányába.

A szakértők konszenzusával szembeni szkepticizmusnak a hiteles tudományos kutatásra kell támaszkodnia. Ennek hiányában az a legjobb, ha hagyjuk, hogy a valódi szakértők vitassák meg a dolgokat, míg mi kifejezetten a kockázat elkerülése érdekében cselekszünk

– írják.

Ez a cikk a Covering Climate Now klímamegoldásokról szóló egyhetes sorozatában jelenik meg, melyben az 50 éves Föld napjára időzítve az egész világon több mint 400 újság foglalkozik kiemelten az éghajlatváltozással. A Covering Climate Now a klímaügy jobb bemutatását célzó globális média-együttműködés.

(DeSmog)

(Borítókép: Kijárási korlátozás ellen tüntetők Észak-Carolina államban 2020. április 21-én. Fotó: REUTERS/Rachel Jessen)

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.