Apollónia
15 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Negyven éve szabadultunk meg az emberiség egyik legnagyobb ellenségétől

GettyImages-56207225
2020.05.08. 22:07
V. Ramszesz, Ülő Bika, Mozart, George Washington, Abraham Lincoln, XV. Lajos, Sztálin, Kölcsey Ferenc, valamint kevésbé ismert emberek száz- és százmilliói. A fekete himlő nem válogatott, évezredeken át keserítette meg az emberiség életét, míg a tudomány és a szoros nemzetközi összefogás le nem törölte a Föld felszínéről.

Törékeny egy állat az ember. Minden egyes nap, amikor kikelünk az ágyból, halálos veszélyek seregei vesznek körül minket. Sokuk elkerülhetetlennek tűnik, és néha újak is megjelennek, de szerencsére olyan is van, amit sikerül legyőznünk. Ilyen volt a harc a fekete himlő és az azt okozó Variola minor és major vírusok elleni küzdelem is. Már V. Ramszesz egyiptomi fáraó 3 ezer éves maradványain is felfedezhetőek a betegséggel járó jellegzetes hegek, de míg az amerikai Járványügyi Központ szerint írásos forrásokban csak az i.sz. 4. században jelenik meg először, addig olyanok is akadnak, akik szerint már az időszámításunk előtti második évezredben is írtak róla Kínában és Indiában. Az eredete a homályba vész, előfordulhat, hogy egyiptomi kereskedők az időszámításunk előtti utolsó évezredben vitték be a vírust Indiába, ahonnan eljutott Kínába. A betegség mindkét terület orvosi feljegyzéseiben megjelenik. Ezekben a szövegekben már tökéletesen leírják a betegség tüneteit:

  1. legalább 38,3 fokos láz, izomfájdalom, fejfájás, rossz közérzet, fáradékonyság, gyakran émelygés és hányás;
  2. a 12-15. napra a testhőmérséklet visszaesik normálisra, a szájban, a nyelven, a szájpadláson és a torokban megjelennek az első kelések;
  3. ezek a kelések gyorsan megduzzadnak és kidurrannak, így még több vírus kerül a nyálba;
  4. a nyálkahártyán megjelenő keléseket 1-2 nappal később a test többi részén megjelenő foltok követik;
  5. ez általában a homlokról indul, és onnan terjed szét, 24-36 órával később már nem jelenik meg több folt;
  6. mindezt négy különböző lefolyási mód valamelyike követhette.

A négy lefolyási mód a hétköznapi (ez az esetek több mint 90 százalékában fordult elő), a módosult (enyhébb, a beoltott embereknél fordulhat elő), a rosszindulatú (a lázas és rosszullevős rész tovább tartott, akár a kelések megjelenése után is fennmaradt. Az összes eset 10 százaléka lehetett ilyen, ezeknek 75 százaléka gyerek volt. Szinte mindig halálos kimenetelű volt, de ha nem, a lelohadó kelések után nem maradtak hegek), valamint a vérző, ami az esetek 2 százalékánál fordult elő, és gyakran halálos volt.

A vírus dokumentációja nem egyértelmű, olyan elmélet is létezik, hogy valójában a 16. században jelent meg a vírus, amit ma Variolának hívunk, és a korábbi eseteket csak félrediagnosztizálták. A betegség a Bibliában sem jelenik meg egyértelműen, és az is kérdéses, hogy ha a 430-as athéni járvány mögött tényleg a fekete himlő állna, hogy lehet, hogy Hippokratész nem írt róla. Sok más járvánnyal is hasonló a helyzet egyébként.

  • Mit tudunk a fekete himlőről?
  • Mik voltak a tünetek?
  • Hogy sikerült legyőzni?

A vírus terjedése

Még nem tudni, hogy egész pontosan mikor jelent meg először a fekete himlő kórokozója, de valószínű, hogy egy 16-68 ezer évvel ezelőtt élt afrikai rágcsálótól származhat. A súlyosabb betegséget okozó Variola major 400-1600 évvel ezelőtt terjedt el Ázsiából, míg az enyhébb tünetekkel és kevesebb áldozattal járó Variola minor 1400-6300 évvel ezelőtt Nyugat-Afrikából.

Egy másik elmélet szerint a Variola vírus 3-4 ezer évvel ezelőtt vált le a rágcsáló vírusáról. Ha a vírus a herpeszhez hasonlóan mutálódik, akkor az is lehetséges, hogy ez 50 ezer évvel ezelőtt történt.

Talán látható, hogy még nem tudunk mindent a vírus korai éveiről.

A vírusnak Indiában saját istene volt
A vírusnak Indiában saját istene volt
Fotó: Wikipedia

Arról viszont írásos forrásaink vannak, hogy Kínában a 4. században a Yo Hoa Long nevű istenséghez imádkoztak, hogy szabadítsa meg a betegeket a himlőtől. Japánba a vírus valószínűleg akkor jutott át, mikor a 6. században beindult a kereskedelem a szigetország, valamint Kína és Korea között. Ekkoriban sokan azt hitték, hogy a piros színnel le tudják győzni a himlődémont, a fertőzött japánok szentélyeket állítottak a démonnak, hátha így kiengesztelik. A 735-737-ig pusztító járványba egyes elemzések szerint a népesség egyharmada belehalt.

A 7. századra a vírus már egész Indiában jelen volt, saját istene volt. Shitala Mata istennő volt a betegség okozója, de a gyógyítója is egyben. A fekete himlő mellett ő az általános higiénia és a tiszta környezet megtestesítője is volt, így templomai a mai napig aktívak.

Az arab hódítások aztán behurcolták a vírust Észak-Afrikába és az Ibériai-félszigetre. A Selyemút nem csak jólétet hozott Anatóliába Ázsia keleti részeiből, hanem a fekete himlőt is. A 11. századtól kezdve a keresztes hadjáratok a Közel-Keleten összeszedték a vírust, hazahozták és széthurcolták Európában. A népesség egyre mobilisabbá vált, így a fekete himlő a 13. századra Közép- és Észak-Európába is eljutott, a 17. században már az aránylag elszigetelt, akkoriban 50 ezres népességű Izlandon komoly problémát jelentett.

A 15. század körül portugál hajósok Nyugat-Afrikába importálták a vírust; megerősödött a kontinens keleti és nyugati fele közötti kereskedelem, így a kór hamar elterjedt az eddig viszonylag himlőmentes Afrikában. A térségben hamar megjelent a fekete himlő istene, Shapona iránti imádat, aki elégedetlenségből szabadította a vészt az emberekre. Sokan azt hitték, hogy Shapona erőszakosan térítő papjai meg tudják betegíteni az embereket. A britek 1907-ben ugyan betiltották Shapona imádatát, de ez nem nagyon érdekelt senkit.

Az 1520-as években a konkvisztádorok bemutatták a fekete himlőt az aztékoknak, ami erősen közrejátszott a dél-amerikai birodalom összeomlásában. Bernardino de Sahagún ferences szerzetes 1545-től 1590-ben bekövetkezett haláláig Dél-Amerikában részletesen beszámolt az aztékok és a vírus küzdelméről. A 16. században az európai hódítók/felfedezők/kalandorok/agresszorok a hajózással és az atlanti rabszolga-kereskedelemmel eljuttatták a vírust Dél-Amerikába, a karibi szigetekre és Közép-Amerikába is.

Ekkoriban már a bolygó legtöbb emberlakta területén többször végigsöpört a fekete himlő, de Kínában már több mint ezer éve küzdöttek a betegséggel. A 16. században találtak végre egy hatékony védekezési módszert: kiszárították és összemorzsolták a betegekről leváló keléseket, és a port felfújták az egészségesek orrába. Az így kezeltekben jelentősen gyengébb betegség alakult ki (az általános halálozási arány 10-ből 3 ember volt, a primitív védőoltást kapottaknak azonban mindössze 2 százaléka halt bele a kialakult betegségbe). A módszert variolációnak keresztelték el. 1743-ban még Voltaire is írt a módszerről. Hasonló módszert alkalmaztak Indiában és Afrika több helyén is.

Fekete himlős beteg a 16. századi firenzei kódex XII. Könyvében
Fekete himlős beteg a 16. századi firenzei kódex XII. Könyvében
Fotó: Wikipedia

A 17. században az európaiak bevitték a betegséget Észak-Amerikába, és ekkoriban már az Oszmán Birodalomban is használták a variolációt. A 18. században a britek Oszmán birodalomba küldött nagykövetének felesége is elkapta a fekete himlőt, de miután túlélte, a gyermekeit is varioláltatta, és segített otthon is elterjeszteni a szokást.   A briteknél már korábban megjelenhetett a praktika. A 18. században élt egy Johnnie Notiens álnéven dolgozó skót orvos (jó, ez kicsit túlzás, valójában nem rendelkezett orvosi végzettséggel), aki a korabeli leírások szerint egy fekete himlős beteget se veszített el. Legkésőbb az 1780-as évektől kezdve használta a gyógymódját: fekete himlős kelésekből származó gennyet tőzegfüsttel kezelt, majd 8 évre elásta. Amikor kiásta a csodaszert, egy késsel a betegek bőre alá juttatta, majd a sebet káposztalevelekkel takarta be.

A nagy áttöréssel végül 1796-ban Dr. Edward Jenner rukkolt elő, amikor rájött, hogy azok, akik korábban elkapták a tehénhimlőt, immúnisak a fekete himlőre. A tehénhimlő sokkal enyhébb betegséget okoz az emberben, mint a fekete himlő, így tovább csökkenhetett a szándékosan megfertőzöttek halálozási aránya. A módszer hamar elterjedt, és a 19. században még biztonságosabbá vált, mikor a tehénhimlőt leváltották Vaccinia vírusra, ami még enyhébb tüneteket produkál az egészséges gazdaszervezetben.

Közös küzdelem

A WHO 1959-ben beindította a fekete himlő elleni összefogást. Csekély anyagi forrásból dolgoztak, és a tagok sem vették túl komolyan, így a '60-as években még rendszeresek voltak a feketehimlő-járványok Dél-Amerikában, Ázsiában és Afrikában.

1967-ben mindenki megígérte, hogy most már tényleg foglalkoznak a kérdéssel, és valóban hatékonyabbá vált a küzdelem. Legutoljára Afrikából sikerült kiszorítani a vírust, de az utolsó, természetes úton Variola majorral fertőzött beteg a hároméves bangladesi Rahima Banu volt.  Az utolsó, természetes úton Variola minorral fertőzött fekete himlős pedig a szomáliai Maow Maalin 1977-ben. 8 napig feküdt lázasan, maláriával, majd bárányhimlővel félrediagnosztizálva, míg valaki rá nem jött, hogy fekete himlője van. Maalin 2013-ban halt meg maláriában, miközben épp egy járványos gyermekbénulás elleni kezdeményezésen dolgozott.

Az utolsó beteg, aki belehalt a fekete himlőbe Janet Parker volt 1978-ban. Parker orvosi fotós volt, és egy szinttel a feketehimlő-kísérleteket végző orvosi mikrobiológia tanszék felett dolgozott. A halála utáni vizsgálat szerint vagy a szellőzőrendszeren keresztül fertőződött meg, vagy valahogy a folyosón.

Végül 40 éve, 1980 május 8-án, a WHO bejelentette, hogy legyőztük a fekete himlőt.

Jelenleg a világ Variola víruskészlete az USA Járványügyi Központjában, és az orosz Virológiai és Biotechnológiai Központban található.

A fekete himlő rendkívül halálos volt, csak a 20. században 300-500 millió ember halálát okozta. Azokban az esetekben, amikor a beteg túlélte, leggyakrabban hegek maradtak a himlő után, és sokan félig, vagy teljesen megvakultak - mint például Kölcsey Ferenc. A vírus nem válogatott, nem csak a szegényebb rétegek között pusztított. Belehalt például Komei japán császár, Huayna Capac inka uralkodó, I. Lajos spanyol király és a francia XV. Lajos. De túlélte a betegséget például Wolfgang Amadeus Mozart, George Washington, Abraham Lincoln és I. Erzsébet.

A fekete himlő legyőzése az egyik, ha nem a legnagyobb és legsikeresebb nemzetközi egészségügyi összefogás eredménye.

(Borítókép: Variola elleni oltás Párizsban 1942. Fotó: Roger Viollet / Getty Images)