20 ezer tonna olajszármazék ömlött egy szibériai folyóba

2020.06.02. 22:04 Módosítva: 2020.06.02. 22:59

Több évtizedre lesz szüksége a sarkvidéki Ambarnaja folyónak, mire kiheveri azt a múlt héten bekövetkezett ökológiai katasztrófát, amelynek során egy Norilszk melletti hőerőműből 20 ezer tonna olajszármazék ömlött a vizébe – közölte kedden az MTI beszámolója szerint Dmitrij Klokov, az orosz állami halászati ügynökség szóvivője.

A Norilszk városától néhány kilométerre nyugatra lévő hőerőmű dízeltartályának egyik tartóoszlopa május 29-én váratlanul összeomlott, a tartály megrongálódott, és a tüzelőanyag kiömlött belőle - tudatta közleményében az erőmű tulajdonosa, a Nornickel bányaipari óriáscég.

Az északi sarkkörtől 300 kilométerre északra, a Nornickel köré épült, 180 ezer lakosú Norilszk városa teljes egészében az örök fagy birodalmában található, bár az utóbbi évek éghajlatváltozása miatt a jég olvadásának veszélye fenyegeti. 

A Krasznojarszki terület főügyésze jelezte, hogy a katasztrófa miatt veszélyhelyzetet hirdettek ki helyi szinten. Az orosz központi Nyomozó Bizottság szerint a balesetben "legalább 20 ezer tonna szénhidrogén" ömlött ki a környéken. 

Bár a súlyos olajszennyeződés múlt pénteken következett be, az orosz közvélemény csak hétfőn értesült róla,

miután Norilszk lakói Vlagyimir Putyin elnökhöz fordultak segítségért az ügyben - írta a tajga.info orosz hírportál.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) kedden üdvözölte, hogy a hatóságoknak sikerül mobilgáttal megakadályozni, hogy a szennyeződés elérje a Norilszktól északra fekvő tavat. A szervezet által készített műholdas képeken az olajszennyeződés okozta kiterjedt vörös foltokat lehetett látni az Ambarnaja folyó felszínén.

"Az már most is megállapíthatjuk, hogy évtizedekre lesz szükség, mire helyreáll az ökológiai egyensúly a Norilszk-Pjaszinói ökoszisztémában" - idézte a RIA orosz hírügynökség Dmitrij Klokovot.

A Nornickel közölte, hogy megtisztítja a folyót a szennyeződéstől. A feladatra Moszkvából hozatott szakembereket. Ez utóbbiaknak várhatóan 10-14 napra lesz szükségük, hogy kiemeljék az olajat a folyóból - közölte Tatyjana Jegorova szóvivő, aki szerint egyelőre túl korai a károkat felbecsülni.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.