Márta, Flóra
20 °C
33 °C

WHO: mindenhol viseljünk szájmaszkot, ahol nem lehet távolságot tartani

2020.06.06. 06:33

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken módosította a szájmaszkviselésre vonatkozó ajánlását azzal, hogy a védőeszközök használatát különösen olyan helyeken javasolja, ahol magas a koronavírus-fertőzöttek száma, illetve nehézségekbe ütközik a távolságtartási szabályok betartása, írja az MTI.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója az utóbbival kapcsolatban példaként említette:

  • a tömegközlekedési eszközöket,
  • üzleteket, illetve
  • egyéb beltéri forgalmas helyeket. 

A WHO ajánlása emellett a szövetből készült, nem orvosi maszkokkal kapcsolatban is tartalmaz rendelkezéseket. Ezeknek legalább három - különböző anyagból álló - rétegből kell készülniük.

A hatvan évesnél idősebbeknek és az alapbetegségekben szenvedőknek különösen javasolják orvosi szájmaszk viselését az olyan nyilvános helyeken, ahol fennáll a fertőzés veszélye.

Gebrejeszusz ugyanakkor figyelmeztetett, hogy önmagukban a maszkok nem védenek a fertőzéstől, és nem helyettesíthetik a távolságtartást, illetve a rendszeres kézmosást. "A maszkok önmagukban nem tudnak megvédeni a Covid-19-fertőzéstol" - hangsúlyozta.

A WHO főigazgatója kiemelte, hogy a fertőzötteket továbbra is következetesen el kell különíteni, a kapcsolatokat fel kell tárni, a fertőzésgyanús személyeket pedig tesztelni kell. "Minden ország számára ez a legjobb védekezés a Covid-19 ellen" - tette hozzá.

Világszerte eddig mintegy 6,6 millió ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, akik közül 390 ezren hunytak el a kórban.

A WHO legutóbbi, áprilisi ajánlásában még nem javasolta a szájmaszkok tömeges viselését. Ebben a cikkben jártuk körbe, mennyire össze-vissza volt a járványban a maszkviseléssel kapcsolatos kommunikáció a különféle egészségügyi hatóságok, kormányok felől.