Minden eddiginél jobban segít a Google, hogy megvédjük tőle az adatainkat
Új biztonsági és adatvédelmi fejlesztéseket jelentett be a Google. A bejelentések lényegében már létező funkciók továbbfejlesztéséről vagy kiterjesztéséről szólnak: könnyebb, gyorsabb, egyszerűbb lesz elérni a legfontosabb beállításokat és adatvédelmi eszközöket.
Az újdonságokat Stephan Micklitz, a cég globális internetbiztonsági fejlesztőközpontjának számító müncheni Google Safety Engineering Center (GSEC) vezetője mutatta be az online sajtótájékoztatóra meghívott újságíróknak, köztük nekünk is.
Nézzük is a legfontosabbakat:
- Egy ideje már be lehet állítani, hogy a Google megadott időközönként automatikusan törölje a helyelőzményeinket, a keresési és a hangadatainkat, illetve a youtube-os tevékenységünk nyomait. Ezt azonban eddig külön be kellett állítani. Mostantól az új felhasználóknak – a szintén alapból kikapcsolt helyelőzmények első bekapcsolásakor – viszont már az lesz az alapbeállítás, hogy az adataik 18 (a Youtube esetében 36) havonta automatikusan törlődnek. Ez apróságnak tűnhet, de az adatvédelemben nagy szerepe van annak, hogy milyen alapbeállításokat eresztenek rá a cégek a felhasználóikra, mert az adatvédelmi tudatosság, illetve a beállítások célzott átállítgatása viszonylag szűk körre jellemző. Akik nem most kezdik el a cégnek átadni az adataikat, azoknál a beállítás nem változik, de őket is emlékeztetik majd arra, hogy lehetőségük van az igényeikhez igazítani a beállításokat.
- Az adataink védelmével kapcsolatos beállítások gyűjtőhelyeként szolgáló Adatvédelmi áttekintő is frissül, mostantól proaktívan, a felhasználó elé rakott javaslatokkal ösztönöz majd az adatvédelmi beállítások személyre szabására.
- A Google jelszókezelőjében tárolt jelszavaink biztonságosságát figyelő Jelszóellenőrzés nevű funkciót is integrálják az Adatvédelmi áttekintőbe, így már rögtön a beállítások között látható lesz, ha egy jelszavunk érintett volt valamilyen adatvédelmi szivárgásban, és ha igen, közvetlenül onnan meg is lehet változtatni.
- Ezentúl könnyebb lesz hozzáférni a keresésből is az adatvédelmi beállításokhoz: ha olyasmikre keresünk rá, mint hogy "biztonságos-e a google-fiókom", a találatok között a vonatkozó beállításokhoz vezető kártya is megjelenik.
- Gyorsabb lesz elindítani az inkognitó módot is: a funkció tavaly óta elérhető a böngésző mellett a keresőben, a térképnél és a Youtube-on is, és mobilon mostantól elég lesz hosszan rányomni az appok jobb felső sarkában található profilfotóra, és az app máris átvált az adatok gyűjtése nélküli használati módba.
Stephan Micklitz szerint a Google-nek fontos, hogy biztonságban tudja a felhasználói adatait, és arra törekednek a cégnél, hogy mindenki rendelkezhessen a saját adatai fölött, azokat a Google csak addig tárolja és kezelje, amíg a szolgáltatásai nyújtásához szükség van rájuk. Úgy tűnik, magukat a felhasználókat is egyre inkább érdekli, mi lesz az adataikkal, mert Micklitz szerint már évi 200 millió felhasználójuk látogatja meg az Adatvédelmi áttekintőt.
(Borítókép: Google logó Londonban. Fotó: Olly Curtis / Future / Getty Images)