Izabella, Dalma
14 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Jól vannak az orosz vakcinateszt önkéntesei

2020.06.29. 12:34

Az orosz védelmi minisztérium hivatalos napilapja szerint nem észleltek nem kívánt mellékhatásokat az orvosok azokon az önkéntes katonákon, akik részt vesznek az első orosz koronavírus-vakcina tesztelésén. 

Ahogyan arról beszámoltunk, először a vakcina fejlesztői, majd katonák, aztán önkéntes civilek is részt vettek. A Krasznaja Zvezda lapban megjelent cikk szerint mindeddig sem az június 18-án beoltott első, sem a június 23-án beoltott második csoport egészségi állapotában nem észleltek a normától eltérő változást a rendszeres ellenőrzések, az önkéntesek közérzete jó.

A felgyorsított hatású vakcina második komponensét a kísérlet részvevői három héttel az első oltás után kapják meg.  A fertőzés megelőzését szolgáló vakcinát az orosz hadsereg és a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) közösen teszteli.

Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 6719-cel 641 156-ra emelkedett a hétfőn közölt országos összesítés szerint. Ez a legalacsonyabb szám, amelyet április 29. óta kimutattak - akkor 5841 új esetet találtak. Ez  1,1 százalékos napi növekményt jelent. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 31,6 százaléka tünetmentes.

Az aktív esetek száma 2283-mal 228 560-ra nőtt. A halálozások száma 93-mal 9166-ra, a gyógyultaké pedig 4343-mal 403 430-ra emelkedett.