Ottó
20 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Norvég kutatók szerint nem jelentenek extra fertőzésveszélyt az edzőtermek

2020.06.30. 10:28

Norvég epidemiológusok arra voltak kíváncsiak, hogy az edzőtermekben nagyobb-e a fertőzés kockázata, mintha nem járnának edzeni. A kutatásukat a Science magazin tette közzé, de még nem bírálták el. 

Mette Kalager, az Oslói Egyetem klinikai epidemiológusa 4000 önkéntes bevonásával májusban és júniusban végezte a kísérletet, amihez 5 oslói edzőtermet kinyitottak, de csak azok látogathatták, akik részt vettek a vizsgálatban. A szigorú higiéniai és távolságtartásra vonatkozó szabályokat be kellett tartaniuk, miközben az edzeni járók egyik fele csak a személyzettel és a többi edzővel találkozhatott. 80 százalékuk legalább hetente kétszer, 40 százalékuk pedig hetente hat alkalommal járt edzeni a két hetes vizsgálati időszak alatt. A kontrollcsoport másik fele a szokásos módon élte az életét, de edzőterembe egyáltalán nem járt. A vizsgálati időszak után mindenkinél PCR tesztet hajtottak végre, hogy kiderüljön, megfertőződtek-e. 

Az 1868 fők kontrollcsoportból, akik egyáltalán nem jártak edzőterembe, senkinél sem mutatták ki a vírust. Az 1896 edzeni járó közül pedig egy emberről derült ki, hogy fertőzött, de a kontaktkutatás után kiderült, hogy ő is egy kórházi látogatása után kapta el. 

A vizsgálathoz hozzátartozik, hogy abban az időszakban eleve nagyon alacsony volt az új fertőzések száma, vagyis összességében is alacsony volt a kockázata, hogy elkapják a betegséget, a tanulmány kritikusai szerint ezért nem is jelenthető ki egyértelműen, hogy az edzőtermek biztonságosak. Mivel senki nem volt beteg, mikor edzőterembe ment, így nem tudni, hogy a tünetek megjelenése előtt vagy enyhe tünetek mellett hány másik embert fertőzött volna meg, azaz milyen kockázatokkal jár, ha használja a a gépeket, az öltözőt, és együtt edzenek beltérben. 

Mindenesetre azt megmutatja, hogy alacsony esetszám, azaz alacsony kockázat mellett az edzőtermek sem veszélyesebbek mint más helyek.