Berta, Bettina
19 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Lehet, hogy a koronavírus nemcsak cseppfertőzéssel, de a levegőben is terjed

2020.07.07. 23:25

Bizonyítékokat találtak nemrégiben arra, hogy a koronavírus a levegőben is terjed – ismerte be kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely ismét figyelmeztetett arra is, hogy a járvány világszerte gyorsul, írja az MTI.

„Elismerjük, hogy bizonyítékok merülnek fel erre vonatkozóan, így nyitottnak kell lennünk erre a lehetőségre, és meg kell ismerni a következményeit” – jelentette ki virtuális genfi sajtótájékoztatóján Benedetta Allegranzi, a WHO szakértője.

Előző nap nemzetközi kutatók egy csoportja kongatta meg a vészharangot azzal kapcsolatban, hogy a vírus terjedni tud pusztán a levegőben is.

Allegranzi úgy fogalmazott, hogy nem lehet kizárni ezt a lehetőséget, különösen a zsúfolt közterületeken. „A bizonyítékokat mindazonáltal össze kell gyűjteni és elemezni kell” – tette hozzá, és egyúttal a zárt helyiségek hatékony szellőztetését és a fizikai távolságtartást ajánlotta. „Amikor ez nem lehetséges, a maszk viselését javasoljuk” – hangoztatta.

A Clinical Infectious Diseases Oxford nevű tudományos folyóiratban megjelent cikkben több mint 200 nemzetközi hírű tudós szólította fel hétfőn a WHO-t, hogy ismerje el a Covid-19 betegség levegőben való terjedésének a lehetőségét.

Korábban a WHO álláspontja az volt, hogy a vírus elsősorban cseppfertőzéssel terjedhet át másokra.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a szakosított ENSZ-szervezet főigazgatója keddi sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy a járvány tovább gyorsul, „és még nem értük el a tetőzését”.

A halálos áldozatok számának emelkedése globális szinten stabilizálódott ugyan, de miközben egyes országok jelentős haladást értek el az áldozatok napi számának csökkentésében, más országokban ez a szám tovább nő – mondta a főigazgató, emlékeztetve, hogy már 11,6 millió fertőzöttet tartanak nyilván világszerte, és több mint 537 ezer embert ölt meg a vírus hat hónap alatt.

„Nem láttunk hasonlót 1918 óta” – mondta Tedrosz a spanyolnáthajárványra utalva, amelynek emberek tízmilliói estek áldozatul világszerte. „A nemzeti egység és a nemzetközi szolidaritás kulcsfontosságú, nélkülük nem tudjuk legyőzni a vírust” – hangsúlyozta.

Miután a járvány jelentőségét sokáig lekicsinylő Jair Bolsonaro brazil elnök koronavírustesztje pozitív lett, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz emlékeztetett arra, hogy egyetlen ország sem immunis, nem rejtőzhet el a vírus elől, mint ahogyan egyetlen ember sem védett vele szemben.

„Legyünk hercegek vagy szegény emberek, mindnyájan sérülékenyek vagyunk a vírussal szemben” – jelentette ki Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója is, aki egyúttal gyors jobbulást kívánt a brazil elnöknek.