Jusztina
12 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Csalódottak a Facebookról kivonult hirdetők, folytatódik a bojkott

2020.07.08. 12:06

Találkoztak a cég vezetőivel a Facebook ellen összehangolt hirdetői bojkottot hirdető szervezet képviselői, hogy személyesen is egyeztessenek arról, milyen lépéseket tervez a közösségi óriás a felületein burjánzó gyűlöletbeszéd érdemi visszaszorítására. A beszámolóik szerint azonban a találkozó csalódást keltően eredménytelen volt – írja az Engadget.

Az elmúlt hetekben a Facebook története legnagyobb, összehangolt hirdetői bojkottjával kénytelen szembenézni, mert a résztvevők szerint a cég közel sem tesz eleget a platformján megjelenő gyűlöletbeszéd, rasszista propaganda és dezinformáció ellen. A probléma, illetve a kritikája nem új, de a George Floyd halála után kirobbant tüntetések, illetve az ezek nyomán új lendületet kapott polgárjogi mozgalmak minden korábbinál határozottabb kiállásra késztették a Facebookon hirdető cégeket – miközben persze jól felfogott üzleti érdekük is fűződik ahhoz, hogy látványosan kiálljanak a legértékesebb célcsoportjaik által épp fontosnak tartott értékek mellett.

A kisebb hirdetők által elkezdett bojkotthoz fokozatosan egyre nagyobb cégek is csatlakoztak, és mostanra a mozgalom akkorára dagadt, hogy már a techóriás se tudta egy legyintéssel elintézni – noha Mark Zuckerberg cégvezér azért tett erre kísérletet a cégen belül.

A bojkottot inspiráló  #StopHateforProfit (állítsuk meg a nyereségvágyból elkövetett gyűlöletet) elnevezésű kampányt különféle polgárjogi csoportok, mint  az antiszemitizmus ellen küzdő Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League) és az Országos Szövetség a Színes Bőrű Emberek Felemelkedéséért (NAACP) indították. A követeléseik között szerepel, hogy a Facebook átlátható módon változtassa meg a  felhasználási irányelveit, kezdeményezzen külső átvilágítást a félrevezető tartalmak ellen, és alkalmazzon polgárjogi tisztviselőket.

A kampány mögött álló szervezetek képviselői szerint a személyes találkozón semmi olyat nem hallottak, amit korábban nem mondott volna már el valamelyik Facebook-vezető, de a szóvirágokon túlmutató konkrét intézkedést vagy tervet továbbra sem láttak. 

Ahelyett, hogy elköteleződtek volna egy menetrend mellett, hogy kigyomlálják a gyűlöletet és a dezinformációt a Facebookon, a cég vezetői a szokásos, jól ismert paneleket sorolták el, hogy kibékítsenek minket, anélkül, hogy eleget tettek volna a követeléseinknek. Nem hagyjuk abba. Folytatjuk a bojkott kiterjesztését, amíg a Facebook komolyan nem veszi a követeléseinket

írta például a találkozó utáni közleményében Jessica Gonzalez, a Free Press nevű sajtószabadság-védő szervezet társvezére.

A Facebook is kiadott egy közleményt, eszerint a találkozó lehetőséget adott arra, hogy meghallgassák a kampány szervezőit, illetve hogy megerősítsék az elkötelezettségüket a gyűlölet elleni harcban. Ezen kívül felsorolták, hogy milyen különféle eszközökkel igyekeznek felvenni a harcot a problémás tartalmak ellen, illetve hogy hány gyűlöletkeltő szervezetet tiltottak már le a platformon. Sheryl Sandberg ügyvezető igazgató pedig még a találkozó előtt azt írta, hogy lesznek változtatások, "nem pénzügyi okokból vagy hirdetői nyomásra, hanem mert így helyes", de részleteket nem árult el.