Klára
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Hajnal ötkor kelni tulajdonképpen nem is rossz

Untitled-1
2020.07.17. 09:23
Sok híresség és nagy hatalmú cégvezér dicsekszik azzal, hogy az extrém korán kelés a sikere kulcsa. Az Apple-vezér Tim Cook mindennap hajnali 4-kor kel, Donald Trump napi három-négy órát alszik, a Starbucks vezérigazgatója hatra jár az irodába, Michelle Obama fél ötkor kezdi a napi edzést. Tényleg annyi a siker titka, hogy a tyúkokkal kell ébredni, vagy ez csak egy egészségtelen életviteli kultúra alapja? Egyrészt kipróbáltuk, másrészt megvizsgáltuk a tudományos választ is, ami – mint oly sok mindenre – most is az, hogy „attól függ”.

Az Indexben többek között az a jó, hogy itt olyan dolgokat tudok kipróbálni, amikre egyébként nem lenne lehetőségem, de talán eszembe se jutna. Ilyen volt például a nem büdösödő gyapjúpóló viselése, amit egy hónapig hordtam mosás nélkül, és ilyen volt az idei júniusom is, amikor 

egy hónapon keresztül mindennap reggel 5:00-kor keltem.

Vajon tényleg aranyat lel, aki korán kel? A sikeres emberekről mindig azt mondják, hogy már azelőtt felkelnek, hogy elmentek volna aludni, hát kíváncsi voltam, hogy én produktívabb leszek-e napi néhány extra napfényes órával.

Itt rögtön szögezzük is le, hogy pontosan tisztában vagyok vele: az, hogy hobbiból korán kelhettem, hatalmas luxus. Van, aki évek, évtizedek óta kénytelen hajnalhasadtakor vagy még korábban kimászni az ágyból, mert indulnia kell munkába, és/vagy össze kell raknia és el kell vinnie a gyereket az iskolába. Ezt onnan tudom, hogy sokáig én is így éltem. Életem nagy részében egy Pest környéki kisvárosban laktam, 20 kilométerre az iskolától, és minden hétköznap 5:20-kor keltem, hogy 6:20-kor a megállóban várjam, vajon aznap jön-e vonat, vagy sem. Szóval pontosan tudom, hogy milyen az, amikor muszájból kel korán az ember. És most már azt is, hogy  milyen, amikor csak hobbiból.

Május végén, amikor kitaláltam, hogy elkezdem ezt az egészet, úgy gondoltam, az egyik nagy különbség az, hogy ha muszáj kelni, akkor valami miatt muszáj, tehát valószínűleg úgy kelünk, hogy éppen ne késsünk el munkából/iskolából/akárhonnan. Ezzel szemben ha valaki a saját döntéséből kel ötkor, valójában értékes órákat nyer reggel.

A járvány előtt hétkor kellett kelnem ahhoz, hogy kilencre beérjek a szerkesztőségbe. Aztán jött a home office, amikor már elég volt a munkaidő kezdete előtt tíz perccel kelni. Ez azt jelenti, hogy egy hajnali ötös keléssel reggelente három-négy szabad órát kaptam. Általában éjfél körül szoktam lefeküdni, és kb. hét órát alszom, de mivel nem akartam tovább szívatni magam, júniusban igyekeztem este 9-10 körül elmenni aludni. Ez nem mindig sikerült, ennek ellenére két szégyenteljes reggel kivételével mindennap sikerült reggel ötkor kelni.

Az első tanulság:

kora reggel négy extra óra sokkal többet jelent, mint az esti elvideójátékozott, elnetflixezett ugyanennyi idő.

Bár az első pár nap ez csak hősi küzdelem árán volt lehetséges, mindennap fél hatkor már felöltözve, megreggelizve álltam készen a napra. Három és fél órám volt, amivel bármit kezdhettem, határ a csillagos ég. Egészen motiváló érzés, hogy így sokkal nagyobb az esélye, hogy aznap produktív leszek.

Az első két hétben úgy döntöttem, hogy a reggeleimet edzésre fordítom, így az átlagos heti 3-4 alkalom helyett sikerült 8-10-szer rávennem magam, hogy mozogjak. Sokat jelentett, hogy nem akartam feleslegesen kínozni magam: ha már felkelek ötkor, akkor már igazán tölthetem hasznosan az extra időmet.

Az is nagy különbség a reggeli és esti szabad órák között, hogy ha reggel is aktív vagyok, akkor az keretet ad a napnak. Ha csak felkelek és azonnal leülök dolgozni, akkor utána már nehezen veszem rá magam, hogy mondjuk eddzek vagy máshogy produktívkodjak. Így viszont volt, hogy felkeltem, kényelmesen megreggeliztem, gyorsan megírtam egy cikket egy éjszakai eseményről, és hasznosnak éreztem magam. Ezekben a korai órákban senki nem zaklatott, senkinek nem kellett segítenem valamiben. Bármit csináltam, a teljes figyelmemet annak szentelhettem. Amikor kilenckor elkezdtem a rendes munkát, már tiszta fejjel, a Facebookot és Twittert korábban végigpörgetve ültem le – így két nagy zavaró tényezőt ki is zártam. Nem gátoltam a rendes munkaidőm korai óráit azzal, hogy küszködöm a kezdéssel, mert valójában már órákkal korábban beindult a napom.

Nyáron könnyebb

Érdekes módon egy darabig rendesen szégyelltem magam, ha reggeli után nem edzettem vagy csináltam valami olyat, amit társadalmilag hasznosnak ítélünk. Két hétnek kellett eltelnie, mire rájöttem, hogy ha később kelek és tovább vagyok fent, akkor se töltöm minden éber percem valami fontos és hasznos cselekvéssel, ezután már bűntudat nélkül tudtam punnyadni egy-egy lustább reggelen.

A második tanulság, hogy 

nem csak móka és kacagás az önkéntes korán kelés, leginkább azért, mert kényszerű korán fekvéssel is jár, így a szociális életet valamelyest elsorvasztja.

A teszthónapban csak egyszer mentem el bárminemű esti közösségi szórakozásra, ami után másnap már nem is sikerült 5-kor felkelnem (a másik alkalom egy egyórás túlalvás volt, de nagyon szégyelltem magam). Elmaradtak az éjszakába nyúló játékok is a haverokkal, a késő estig tartó filmezés is, és nem olvasgattam hajnalig. Ez néha kellemetlen, de egy hónap után azt mondom, hogy elviselhető.

Azt is észrevettem, hogy a saját agyam is ellenem dolgozik.

Ha akkor kelek, amikor muszáj ahhoz, hogy beérjek dolgozni, akkor nincs mese, fel kell kelni. Viszont ha sokkal korábban kelek ennél, és nehezen ébredek, akkor nagyon is jól tudom, hogy valójában még lenne időm aludni egy kicsit. Így meg kell birkóznom még saját magammal is, hogy kimásszam az ágyból.

Főleg úgy, hogy a folytatást tervezem – ugyanis annyira bejött a dolog, hogy igyekszem a továbbiakban is korán kelni. Így, hogy a kísérletet sikeresnek találtam, kicsit enyhítek a szigoron: heti egyszer-kétszer eltérhetek a rendszertől, hogy találkozhassak barátokkal, vagy valami más fontos dolgot csinálhassak este.

Persze Az is sokat segített, hogy a projektet nyáron kezdtem el. Télen elképzelhető, hogy már a második nap falhoz vágtam volna a híreket lelkesen olvasó Echómat a tök sötétben.

Reggelente így frissebb vagyok, csicsergő madarakkal ébredek, és hasznosnak érzem magam. Tulajdonképpen negatív hatást nem is tapasztaltam. Ehhez nyilván nagyban hozzájárult a home office, aminél talán csak a kétnapos munkahét bevezetése lehetne jobb, hiszen nem kellett felesleges dolgokra pazarolnom az időmet. Nem kellett buszoznom, ebédet pakolnom, összerakni a másnapi cuccomat, hajat szárítanom vagy cipőt húznom. Ezek önmagukban nem feltétlenül igényelnek sok időt, de sunyiban összeadódnak, és kijön, hogy valójában rengeteg időt fecsérlünk munkába indulás előtt olyan dolgokra, amikre valójában semmi szükség a feladataink elvégzéséhez.

Ezek a szabad reggeli nyugodt órák tényleg végtelen lehetőséget rejtenek magukban. (Ha bárkit is érdekel, részemről a következő hónapok hajnali projektjei a nyelv- és KRESZ-tanulás lesznek, bár ezek sokkal megvalósíthatatlanabbnak tűnnek, mint egy kis kora reggeli testmozgás.)

Mit mond erről a tudomány?

Megkérdeztem dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus szakértő véleményét a kísérletemről, és 

úgy néz ki, nagy szerencsém volt az egésszel, mert úgynevezett pacsirta típus lehetek.

Ezek azok az emberek, akik könnyen felkelnek hajnalban, sőt, néha az ágy rúgja ki őket. A másik véglet a bagoly típus, ők este és éjszaka produktívak, viszont nehezen kelnek. A mai világ leginkább a pacsirtákra van berendezkedve, elég a vállalati vagy a közoktatási struktúrára gondolni. A rendszer nagy vesztesei a bagoly típusú emberek.

Az ő teljesítményük csökken, mert általában későn alszanak el, így a reggeli korai keléssel nincs meg a szükséges pihenési idő. Ha például az első órán írnak dolgozatot, nem fog tudni annyira odafigyelni a bagoly típusú diák

– mondta.

Persze vannak munkák, amik meg a pacsirtáknak okozhatnak nehézségeket, elég csak egy gyár éjszakai műszakjára gondolni, de a konstrukció, ami mindkét típus alvásciklusát felkavarja, az a váltott műszak.

Az, hogy ki mikor tud felkelni, nagyban függ az ember genetikájától. Érdekes lehet megfigyelni a családtagokon, hogy ők melyik típus felé közelítenek inkább. Persze figyelembe kell venni, hogy nem mindig örököljük a szülő típusát, és az is előfordulhat, hogy inkább a szélsőségek felé hajlunk, vagy pont valahol a pacsirta és a bagoly között helyezkedünk el, pedig a szüleink ennek pont az ellenkezői.

Azt is érdemes észben tartani, hogy a korral az emberek általában egyre pacsirtábbá válnak.

Érdekes, hogy még az is genetikailag öröklődik, hogy egy át nem aludt éjszaka után ki mennyire képes másnap koncentrálni, teljesíteni, mennyire nő meg a reakcióideje, mennyivel gyakrabban hibázik. Ez nem csak akaraterő kérdése – van, aki fel tud kelni reggel, és produktív tud lenni, és van, aki nem.

Érdemes mindenkinek megtalálni, hogy milyen felkeléssel működik a leghatékonyabban. Ebben segíthet, ha felidézzük gyerekkori emlékeinket, vagy ha megfigyeljük, hogy szabadság közben, esetleg nyaraláson magunktól mikor kelünk és mikor fekszünk, ha nem kényszerít semmi. Vagy például hogy működtünk vizsgaidőszakban: hajnalig tanultunk, vagy inkább reggel, napközben?

Bulizós típus volt az ember, vagy inkább korábban ment el lefeküdni, és szívesen kelt korán? Fontos, hogy tisztában legyünk ezzel

– magyarázta dr. Vida. A lényeg az, hogy olyan időszakokat kell kiválasztani az önvizsgálatra, amikor kevés a külső kényszerítő ráhatás.

Egy kis szundi

Főleg ilyenkor nyáron újra és újra felmerül a szieszta kérdése: érdemes beiktatni egy gyors alvást napközben, ahogy mediterrán országokban évszázados szokás? Van, akinek ez segít, de olyan is, akinek felborítja az egész napját. A testünk valamennyire tanítható, tudunk alkalmazkodni a genetikánktól eltérő időbeosztáshoz, de minél inkább eltérünk tőle, annál kevésbé leszünk hatékonyak.

A másik nagy előnyöm az volt, amire magam is gondoltam: télen meggyűlt volna a bajom a kísérlettel. Dr. Vida azt mondta, hogy sokkal könnyebben kelünk fényre, a sötét miatt nehezen ébredünk. Épp ezért használnak sokan fényterápiát, amivel kies téli reggeleken átverik a szervezetüket, hogy azt higgye, kellemes napfényben ülnek.

Ha valaki nehezen kel, neki a fényterápiát szoktuk javasolni, de ha olyan szerencséje van, hogy nyár van, akkor érdemes felhúzni a redőnyt, és akár még egy kis testmozgás is hasznos lehet.

A pacsirta emberek gyakran állítják, hogy a korán kelés a sikerük kulcsa. Sok cégvezér állítja, hogy már reggel négykor az emailjeit olvassa (Mark Wahlberg színész a csúcstartó ebben, ő elvileg fél háromkor kezdi a napját). Ez egyrészt lehet hasznos, de az alkalmazottakra akár káros hatással is lehet: ha azt látják, hogy a főnök korán kel, azt követendő – vagy kimondatlanul is, de kötelezően követni való – példának találhatják. Ezt a New York Times eljátszott munkaholizmusnak nevezte el, és akár rossz példát is állíthat: közvetve olyan embereket sarkallhatnak korán kelésre, akik bagoly típusúak, így kevésbé hatékonyak.

Érdemes kipróbálni, hogy az ember koránkelős típus-e – ha másért nem, hát azért, hogy ki lehessen zárni. Bár a munka miatt a legtöbben nem feltétlenül alkalmazkodhatnak bagolyságuk igényeihez, érdemes kideríteni, hogyan érzi magát legjobban az ember. Egyvalamire viszont mindenképp fontos odafigyelni: hallgassunk a testünkre.

Az biztos, hogy nem érdemes lustálkodnunk az ágyban. Ha felébredtünk és nem tudunk aludni, keljünk fel, és ne maradjunk az ágyban abban a hitben, hogy majd kipihentebbek leszünk

– mondta dr. Vida. Szerinte gyakori hiba, hogy azt gondolják az emberek: ha tovább fekszenek az ágyban, akkor kipihentebbek lesznek. Van, aki így napi 10-13 órát tölt ágyban, pedig az igazi cél a napi 7-8 óra minőségi alvás lenne.

Na de akkor aranyat lel, aki korán kel?

Nem feltétlenül, de az biztos, hogy a pacsirta típusok sikeresebbnek tűnhetnek, hiszen a vállalati időbeosztás köréjük épült ki. De gondoljunk például egy bárzongoristára: ha korán kelő és emiatt korán fekvő, akkor nehezen fog esténként pincebárokban kísérni egy búgó hangú énekest. A mondásnak egészen egzaktul inkább így kéne szólnia: 

ki képes megfelelő időben kelni ahhoz, hogy jól teljesítsen a munkahelyén, kevésbé találja majd nehéznek a szakmai kiteljesedést.

Én nem tudtam, hogy milyen típus vagyok, és még most sem vagyok egészen biztos benne. Nekem bevált a koránkelős életmód, és csak ajánlani tudom. Kipróbálni nem kerül semmibe, és lehet, hogy egy kis életmódváltás feldobja majd a napját. Vagy nem, és ezt is kipipálhatja.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)