Krisztina
16 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Sikeresen útnak indult a NASA marsjárója

50169613626 c78b8060d6 k
2020.07.30. 15:29

Csütörtökön sikeresen útnak indult a floridai Cape Canaveral űrállomásról a Mars felé az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) új generációs marsjárója, a Perseverance, melynek fő küldetése az, hogy élet nyomai után kutasson a kietlen bolygón – írja az MTI.

Ez azt jelenti, hogy a NASA a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet ellenére is sikeresen tartotta a 2,4 milliárd dolláros (több mint 705 milliárd forintos) misszió tervezett menetrendjét. A marsjáró a Jezero nevű, 250 méter mély kráter alján fog landolni, amely 3,5 milliárd évvel ezelőtt egy folyó deltájának és egy tónak adott otthont. A víz egykori jelenléte megnöveli az esélyt, hogy a Perseverance ősi mikrobák, ebből következően pedig múltbéli mikrobiális élet nyomaira bukkanjon.

Az eszközt egy Atlas V-ös hordozórakétával juttatják el a vörös bolygóra, az egytonnás, nagyjából terepjáró méretű guruló labor pedig egy teljes marsi évet, vagyis 687 földi napot tölt majd el a Marson. Feladata az lesz, hogy folytassa a bolygó felfedezését, múltbéli mikrobiális élet nyomai után kutasson, tanulmányozza a planéta éghajlatát és geológiáját, valamint kőzet- és talajmintákat gyűjtsön. A Mars-járó elsőként kíséreli meg, hogy kőzettani mintákat gyűjtsön egy másik bolygóról, a kasztnijában utazó, kifejezetten a szélsőséges marsi környezetre fejlesztett Ingenuity nevű apró helikopter pedig az első jármű lehet, amit ember egy másik bolygón reptet.

A történelem során ez az első alkalom, hogy azzal a kifejezett céllal indulunk útnak a Mars felé, hogy az élet nyomaira bukkanjunk egy másik bolygón

– mondta Jim Bridenstine, a NASA igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.

Ez a küldetés lesz az amerikai űrkutatási hivatal kilencedik útja a vörös bolygóra. A NASA első marsjárója, a Sojourner 1997-ben landolt a vörös bolygón. Az űrkutatási hivatal azóta két másik marsjárót (Spirit, Opportunity) és három űrszondát (Pathfinder, Phoenix, InSight) küldött a planéta feltérképezésére. Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy a 2030-as években űrhajósokat küld a Marsra az Artemis űrkutatási program keretében.