India gyárthat koronavírus-oltást a szegényebb országoknak

Az Indiai Oltóanyag Intézet (SII) gyártaná a koronavírus elleni vakcinát a szegényebb országoknak – közölte a genfi székhelyű Oltóanyag és Immunizációs Világszövetség (GAVI) pénteken.

A GAVI 100 millió adag vakcina gyártására adott megrendelést az indiai intézetnél. A dózisonként legfeljebb három dollár (880 forint) értékű oltóanyagot 92 ország között osztanák szét – írja az MTI.

Túl gyakran tapasztaltuk azt, hogy a leginkább veszélyeztetett országok a sor végén állnak az új kezelési és diagnosztikai módszerek, illetve az oltóanyagok esetében

– mondta Seth Berkley, a GAVI vezetője, aki szerint a koronavírus-vakcina esetében máshogy kell a dolgoknak alakulniuk.

Berkley szerint mindez a tehetős országok érdekét is szolgálja, hiszen a kereskedelem, a világgazdaság és általában véve a társadalmak is addig fognak szenvedni, amíg a pandémiát nem sikerül globálisan megfékezni.

A megállapodás értelmében a GAVI már előzetesen pénzt ad az indiai intézetnek gyártókapacitása kibővítésére. Amennyiben egy megfelelő oltóanyag megkapja a hivatalos jóváhagyást, úgy a megrendelt mennyiséget akár már 2021 elején legyárthatják.

A világon még nincs végleges vakcina a koronavírus ellen, viszont a Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint világszerte 165 kísérlet folyik. Ezek közül 139 még nem érte el a klinikai tesztelés szintjét, 26 esetében viszont megkezdődött a kipróbálás pácienseken. A vakcináért, illetve az elegendő mennyiség biztosításáért folyó versengésről legutóbb ebben a cikkben írtunk hosszabban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Minden nyolcadik magyar munkavállalót elbocsátották a koronavírus-járvány egy éve alatt

A bizonytalanság és a szórakozás hiánya okozza a legnagyobb problémát az embereknek.

április 6., 12:42

  • Gazdaság
Már csak Magyarország szerint veszélyes drog az orvosi kannabisz

Magyarország szerint a kannabisz orvosi kategóriába sorolása csak növelné a már amúgy is súlyos drogfogyasztást.

április 6., 05:57

  • Belföld
Ajándék hamburgerrel és gyrosszal köszönik meg a mentősök munkáját a gyorséttermek

Sokan felháborodtak, amiért feljelentettek egy mentőst, hogy megállt hamburgert venni.

április 7., 19:17

  • Külföld
Putyin módosította a választási törvényt, 2036-ig maradhat hatalmon

A 68 éves államfő 21 éve áll Oroszország élén.

április 5., 16:52

  • Gazdaság
Így kívánnak szép ünnepet a Bethesda Gyermekkórház munkatársai

A nehéz helyzetben vidám videóval csalnak boldogságot az emberek szívébe húsvétkor.

április 4., 10:02