Nagy baj lehet a vakcinanacionalizmusból

A koronavírus elleni jövőbeni oltóanyagok felhalmozása ellen szólalt fel kedden Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója Genfben, leszögezve, hogy az ilyen versengés a járványhelyzet romlásához vezet - számolt be az MTI.

"Senki nincs biztonságban, amíg mindenki nincs biztonságban" - szögezte le a főigazgató, aki ennek kapcsán a "vakcinanacionalizmus" veszélyéről beszélt.

Bruce Aylward, a WHO főigazgató-helyettese szintén a vakcinanacionalizmustól óvott, és arra szólította fel az oltóanyag kutatásán dolgozó országokat, hozzák nyilvánosságra az eddig elért eredményeket.

Michael Ryan, a világszervezet veszélyhelyzeti igazgatója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a világ nagyon messze van a globális nyájimmunitástól, leszögezve azt is, hogy hiba lenne ebben reménykedni.

A nyájimmunitáshoz, vagyis a fertőzéslánc megállításához egy adott közösség legalább 70 százalékának rendelkeznie kell az immunitáshoz szükséges antitestekkel, noha néhány tudós szerint már az 50 százalék is elegendő lehet. A legfrissebb kutatások ezt az arányt jelenleg a koronavírus esetében 10-20 százalékra becsülik.

Aylward ezzel kapcsolatban aláhúzta, hogy a vírus okozta Covid-19 betegség elleni védőoltást a bolygó lakosságának sokkal több mint 50 százalékának kell megkapnia. Hozzátette, nem akarnak belesétálni abba a csapdába, hogy hisznek a kisebb mértékű nyájimmunitás adta védelemben.

A világszervezet munkatársai a sajtókonferencián aggodalmukat fejezték ki amiatt is, hogy a járvány terjesztői elsősorban húszas, harmincas és negyvenes éveikben járó, tünetmentes emberek, akik a tünetek híján nem tudják magukról, hogy terjesztők.

A WHO augusztusban már figyelmeztetett a fertőzésszám megugrására a fiatalok körében, kiemelve, hogy ez kockázatot jelent a vírussal szembeni veszélyeztetett csoportok számára is, elsősorban a sűrűn lakott helyeken, illetve ott, ahol az egészségügyi rendszer nem elég felkészült.

Kaszai Takesi, a WHO nyugat-csendes-óceáni térségének regionális vezetője úgy vélte, a vírus változik, és a régióban új szakaszba lépett.

A világszervezet egyúttal felszólította a gyógyszergyártó vállalatokat, hogy az oltóanyaggal kapcsolatos kutatásokban tartsák be a megfelelő szabályokat. A WHO részéről egyúttal leszögezték, szorosan együttműködnek Oroszországgal, ahonnan augusztusban jelentették be a SARS-CoV-2 koronavírus elleni első vakcina hivatalos bejegyzését

Az oldalról ajánljuk

  • Tech-Tudomány
Eltávolítja a koronavírus-vakcinákról szóló álhíreket a Facebook

Eddig 12 millió, álhírt népszerűsítő tartalmat távolítottak el.

február 9., 07:36

  • Külföld
A román lakosság közel negyven százaléka hiszi, hogy chipet kap az oltással

A megkérdezettek közel 70 százaléka szerint a koronavírus újabb típusa nem természetes, hanem laboratóriumi úton jött létre.

február 11., 07:10

  • Belföld
Áder János: Ha jól halad az oltás, májusban lazítani lehet

A köztársasági elnök szerint húsvét után gyorsulhat fel az oltakozás.

február 10., 15:11

  • Belföld
Érvénytelen taj-számmal is mindenkinek jár az ingyenes oltás

Az érintettek száma hetvenezer lehet.

február 11., 16:57

  • Belföld
A hazai ellenzék szerint a bajba jutott dolgozók kapják meg bérük 80 százalékát

Pénteken alakult meg az ellenzéki pártok által életre hívott Covid 2021 vizsgálóbizottság.

tegnap, 17:33