A járvány alatt felpörgött a szexbabák piaca

63A0985
2020.08.30. 23:00

Amióta a világban kitört a koronavírus-járvány, és sokaknak kell otthon maradni, a szexbabák eladási adatai a kétszeresére emelkedtek. Rengeteg ilyen életszerű babát rendelnek párok, és egyedülálló idős emberek is, és fura módon a beszerzés motivációja nem mindig a baba eredeti funkcióinak kihasználása.

A hiperrealisztikus, életszerű szilikonbabák piaca nagyon megugrott, amióta sokan nem hagyhatják el az otthonukat a vírus miatt, vagy nem érzik kellőképpen biztonságosnak az ismerkedést. Olyannyira nagy a kereslet, hogy néhány gyártónál már várólista van. Legjobban az ausztrál gyártók vannak leterhelve, náluk május óta folyamatosan emelkedik a kereslet. A beszédes nevű Sex Doll Australia nevű cég vezetője elmondta, hogy meglepő módon a legtöbb babát házastársak veszik, kettesével.

Egy baba a férjnek, és egy másik a feleségnek.

Az ilyen jellegű vásárlások eddig ritkák voltak. Eddig általában egyfajta utolsó lehetőségként tekintettek a magányos emberek a szexbabákra, most azonban a kíváncsiságtól hajtott párok is leadják a rendelésüket, vagy azok, akik nem szeretnék kitenni magukat annak, hogy egy alkalmi partner miatt fertőződjenek meg a koronavírussal, főleg ha a veszélyeztetett kategóriába tartoznak. Növekszik a kereslet a férfi babákra is, sokukat egyedülálló vagy párkapcsolatban élő nők vásárolják. A Cherry Banana nevű cég vezetője arról beszélt, hogy egyre több a nem szokványos kérés:

például babák genitáliák nélkül, három mellel, hosszú, állatszerű farokkal, vagy  hogy egyéni arcot adjanak a babának, azaz valakire hasonlítson.

A legnagyobb gondot a szállítás okozza

A gyártók szerint a legnagyobb probléma, hogy túlságosan lelassult a nemzetközi szállítás a járvány alatt, és kiszámíthatatlan, mennyi ideig tart a babák vámkezelése, vagy hogy mennyi ideig rostokol egy baba egy transzferországban.

Nemrég volt olyan, hogy egy csomagunk hetekig várt két ország között egy járatra, miközben ez általában napok kérdése szokott lenni

- mondta a cég vezetője, aki szerint nem csak a kiszállítás, de a különböző alapanyagok beszerzése is nehézkes, és előfordult, hogy 72 óra helyett hat hetet kellett várni a vámkezelésre.

Nem csak szexre kell

A cégek visszajelzéseket kapnak, és kérnek is a vásárlóktól, így derült ki, amit eddig is sejtettek, vagyis hogy sokan társaságnak veszik ezeket a babákat, hogy ne érezzék magukat teljesen egyedül. Bár nem olcsók, de élethűek, és mint kiderült vannak olyanok, akiknek elég az is, ha nem egyedül ülnek az asztalnál vacsora közben. Még akkor is, ha pontosan tudják, hogy valójában így sincs igazi társaságuk.

Sokak szerint ha elfogadott, hogy robot háziállata legyen valakinek, például terápiás jellegű plüssfókája vagy papagája - hát akkor mi a baj a robotbabákkal? És miben különbözik, mint bármilyen másik szexjáték, főleg ahol ugyanúgy életszerűen ábrázolják az adott testrészt? Ha a robotokat továbbra is a helyükön kezeljük, azaz nem ruházzuk fel őket emberi tulajdonságokkal, a gyártók szerint a szexbábukkal szembeni stigma is megszűnhet. Arról nem is beszélve, hogy vannak kifejezetten terápiás célokat szolgáló robotok, amik például segítenek a gyászban, vagy az orvosoknak, hogy mesterséges intelligencia segítségével tökéletesítsék a mozdulataikat és a beavatkozásokat. És ezzel meg is érkeztünk a következő nehéz kérdéshez, vagyis ha a gyereknek tűnő robotokon lehet orvosi beavatkozásokat gyakorolni, akkor a gyereknek tűnő szexrobotokkal mi a helyzet? Hiszen azok is csak robotok, mégis egyértelműen mindenki rávágja, hogy a két felhasználási módnak teljesen más az olvasata. 

De ez már egy olyan nehéz és összetett kérdés, amire egyrészt talán nincs is jelenleg megfelelő válasz, másrészt külön cikket érne a különböző vélemények ütköztetése.

A kijárási korlátozások megteszik a hatásukat

Nemcsak az ember alakú szexrobotok, de a hagyományos szexjátékok eladása is megsokszorozódott, főleg ott jelentős az ugrás, ahol kijárási tilalmat vezettek be, vagy ahol a szórakozóhelyek zárva tartottak. Összességében az Egyesült Államokban, Európában, Ausztráliában és Új-Zélandon nőtt a legnagyobbat a kereslet az adatok szerint, és javarészt Kína az, ami ezt próbálja kiszolgálni. Bár mióta egyre többekhez jut el az, hogy az okos szexjátékokat is megcélozhatják a hekkerek, a vásárlók ezt a kérdést is alaposan mérlegelik, amikor arról van szó, hogy honnan rendelnek. Ahogy egy ország bezárkózott, a statisztikák szerint úgy ugrott meg a kereslet a szexuális segédeszközök piacán. Kivéve Kínát, az ott élő gyártók szerint ennek oka az, hogy hagyományosan konzervatívabbak ebben a tekintetben. Persze ez nem volt olyan látványos, mint a nagy 2020-as élesztőválság vagy a vécépapír-küzdelmek, de sokak gondolták úgy, hogy ilyesmire is szükség lehet, ha hónapokat kell bezárva tölteniük.

A Mysteryvibe nevű angol céggel majdnem egy éve beszélgettünk arról, hogy az idősebb párok előszeretettel rendelnek olyan segédeszközt, ami nem arról szól, hogy bármelyik felet is helyettesíteni kellene, és ami egyébként az egészségmegőrzés eszköze is lehet. Ők például 200 százalékos emelkedést tapasztalnak a tavalyi időszak ugyanezen időszakához képest. 

Az otthon készíthető mozgalmak ezt a területet is megtalálták

A Google szerint a keresések aránya is erőteljesen megnövekedett arra a kifejezésre, hogy házilag elkészíthető szexjátékok. Ha az ember a kiflit is otthon süti, a zöldségeket is az erkélyen termeszti, miért menne el a boltig egy szexjátékért?

Talán azért, mert a többitől eltérően ez nem a legjobb ötlet, hiszen nagyon könnyen sérülés, fertőzés vagy allergiás reakció lehet a vége.

A kutatók szerint egyébként nincs ebben semmi rossz, a mentális egészség megőrzése ilyen helyzetekben egyébként sem egyszerű, és minden olyan dolgot meg kell ilyenkor becsülni, ami kicsit is kirángatja az embert az állandó szorongásból. Dopamint és endorfint szabadít fel, és mióta a technológia ezt a területet is megtalálta magának, már az sem elképzelhetetlen, hogy tulajdonképpen más irányítja az adott szexkütyüt a távolból.

A gyártók szerint egyébként a szexbábuk piaca továbbra is csak egy kis réteget szolgál majd ki, és nem csak amiatt, hogy sokaknak nincs helye otthon tárolni ezeket a robotokat, hiszen ez mégsem az a kategória, amit csak úgy beállítanak a háló sarkába vagy levisznek a garázsba. Szerintük a kereslet most megugrott ugyan, de ha visszaáll a világ rendje, az emberek is mernek majd ismerkedni, és nem érzik magukat annyira magányosnak, hogy egy robot kelljen nekik. Igaz abban továbbra is reménykednek, hogy a párok nyitottsága megmarad, és lesznek olyanok, akik hálószobán belül, egy robot segítségével próbálnak majd ki valami újat.

Borítókép: Index Fotós: Rostás Bianka



  • Tippek
  • Lakáshitel