Dacolva a felnőttekkel mindkét agyféltekéjüket használják a gyerekek

Az idősebbek ezzel szemben feladattól függően, felváltva, vagy a jobbot, vagy a balt részesítik előnyben. A gyermekek nem válogatnak.

A Georgetowni Egyetem agykutatói publikáltak kutatást, ami bemutatja, hogy a gyermekek agyműködése hogyan változik a korral. A kutatás a nyelvérzékelésre fókuszál, és kimutatták, hogy a fiatalok mindkét féltekéjüket használják. A kutatók MRI segítségével térképezték fel az alanyok agyműködését, miközben beszédfelismerési feladatokat végeztek. Négy korcsoportnak különböző mértékben aktiválódott a jobb és a bal agyfélteke.

Fotó: Georgetown University Medical Center

A felső sorban bal agyféltekék, míg az alsó sorban jobb féltekék láthatóak. A színes részek mutatják, hogy az agy mely részei aktiválódnak nyelvfelismerés közben. Ezek alapján látható, hogy míg egy négy éves gyereknél az agy mindkét féltekéje dolgozik, addig a felnőtteknél már csak a bal félteke foglalkozik nyelvfelismeréssel. A kutatók szerint az agyhálózatok különböző feladatok elvégzését csak 10-11 éves korban kezdik el agyféltekéhez kötni, és minél fiatalabb valaki, annál inkább használja mindkettőt beszédértésre.

A tanulmány vezetője, Elissa L. Newport szerint ez magyarázatot szolgáltat a tudományterület egyik kérdésére. Míg a fiataloknál egy bal agyféltekés agybénulás nem jár a beszéd teljes elveszítésével, addig a felnőtteknél ugyanazon féltekén elszenvedett agyvérzések gyakran a beszédmegértés elvesztésével járnak. Newport szerint jelen kutatás jó hír az idegsérülést szenvedett gyermekeknek, mivel ők mindkét féltekéjüket használják a beszédértéshez, ami kompenzálja a károsodás mértékét.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Fekete-Győr András: Orbán Viktornak a Momentum a rémálma

Szerinte egy normális jogállamban a miniszterelnök már bíróság előtt állna.

tegnap, 13:43

  • Belföld
Búcsúzik a tél, jövő héten már kitörni készül a felhőtlen tavasz

12–18 fok is lehet.

február 21., 15:49

  • Belföld
Parragh László: Minden kamarai utazásnál fizetek az első osztályért

A kamara elnöke szerint rosszindulatú kampány folyik ellene.

február 21., 08:17

  • Belföld
Fekete-Győr András elindul a miniszterelnök-jelöltségért az előválasztáson

Gyűlnek az ellenzéki versenytársak az előválasztásra.

február 21., 14:45

  • Kultúr
Önmagát rajzolta meg a Kisvakondban

Száz éve született a figura megteremtője, Zdeněk Miler.

február 21., 12:54