Vencel
10 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Undor és vírustudatosság – a járvány pszichológiája

000 1UC494
2020.09.14. 13:47 Módosítva: 2020.09.14. 16:10
Egy világjárvány idején különösen fontos megérteni: viselkedésünk is az immunrendszerünk része. Akár keressük, akár kerüljük a veszélyt, mindenképpen tudatos döntéseinktől is függ a túlélési esélyünk. Az undor például nem más, mint az egyik legalapvetőbb védekezési mechanizmusunk.

Amikor az emberi immunrendszerre gondolunk, leggyakrabban olyan biológiai folyamatok jutnak eszünkbe, mint a fertőzésekre és gyulladásokra a szervezetünk által termelt antitestek, vagy a láz, amely szintén a kórokozók elleni harcot segíti. A modern szakirodalom azonban úgy tartja, hogy az immunrendszerünk első védelmi vonala: a viselkedésünk. A környezetünkre és embertársainkra adott zsigeri reakcióink éppúgy, mint az átgondolt döntéseink.

A legnyilvánvalóbb példája mindennek az evolúciósan kialakult

undor

bizonyos szagoktól, ízektől, illetve egyes dolgok látványától. A megpenészedett kenyeret kidobjuk, a megsavanyodott tejet azonnal kiköpjük (bár többnyire már szaglás útján eldöntjük róla, hogy semmi helye a szervezetünkben), zöldes árnyalatban játszó sonkát pedig nem veszünk a boltban.

Gyakran egymásra is potenciális vírusgazdákként tekintünk

Emberek esetében pontosan ugyanígy járunk el: kirívóan ápolatlan fajtársainkat – fő szabály szerint – nagy ívben elkerüljük, amiként a kirívóan rendellenesen viselkedőket/kinézőket is – a fertőzések esélyét minimalizálandó ezzel. E magatartásokkal – könnyen belátható módon – a hagyományos értelemben vett (fiziológiai) immunrendszerünk dolgát próbáljuk megkönnyíteni.

Akiben efféle elemi ódzkodás nem volt jelen fajunk történelmében, az nagyon hamar meghalt, utódok nélkül. 

Ez magyarázza egyébként azt is, hogy a terhesség első harmadában miért is undorodnak a nők a húsos-fűszeres ételektől. Az ilyen táplálékokban a kórokozók jelenlétének veszélye ugyanis jóval nagyobb, egy fertőzés pedig akár a magzat életébe is kerülhet. Különösen mivel a várandósság idején az anya immunrendszere legyengül, hogy még véletlenül se észlelje idegen anyagként saját fejlődő utódját. 

Új vírus esetén felértékelődik a magatartás szerepe

A Coviddal azonban evolúciós tapasztalataink nincsenek, tehát az eddig sorolt zsigeri reflexeink sem léteznek rá. Ezért most a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt kap a társadalmi és egyéni mérlegelés a védekezésben. A magatartásformáink, a tudatos döntéseink. Tehát a viselkedési immunrendszerünk:

a kézmosás, a maszkviselés, a távolságtartás, a karantén betartása.

A rossz hír az, hogy amiként a szervezetünk önvédelmi rendszere is sokszor téveszt (autoimmun betegségek, banális ágensekre adott eltúlzott allergiás reakciók, sokáig tünetmentesen maradó, ámde életveszélyes kórok stb.), mi sem döntünk mindig helyesen ilyen helyzetekben az elménkkel.

Hol túl-, hol alábecsüljük a veszélyt.

A populáris kultúrából is jól ismerjük mindnyájan a hétköznapi egészségügyi kockázatokat túlbecsülő típust: ő Mr. Monk, a népszerű amerikai tévésorozat multifóbiás nyomozója. Rögeszmésen fél mindentől és mindenkitől, és ez a mindennapi életére, így társas kapcsolataira is rányomja bélyegét. Már nem csupán a viselkedéses reakciói tartják távol a betegségektől, de a betegségektől való félelmei is elriasztják bármiféle normális viselkedéstől.

Igaznak fogad el valamit, amit valószínűségi alapon nem kellene. Hogy a világ minden egyes pillanatban az életére tör.

A veszélyt tendenciózusan alábecsülő ember archetípusa is hasonlóképpen közhelyes: a gyorsulási versenyek hőse, az extrém sportok szerelmese, a védekezés nélküli szex híve. Járvány idején ők az önérzetes vírustagadók, a korlátozó-és elővigyázatossági intézkedések ellen magabiztosan tüntetők. Mintha tudhatná bárki is biztosan, hogy mi is folyik jelenleg a világban.

Van középút?

Ahány ember, annyiféle egyéni megküzdési mód. És ahány társadalom, annyiféle tapasztalat. A szakirodalom viszont két dologban egyetérteni látszik. A járványoktól történetileg kevésbé sújtott társadalmakban magasabb az extrovertáltak aránya, a kórokozók miatt jobban aggódók halmaza pedig komoly átfedésben van a társas helyzetekre és új élményekre eleve kevésbé nyitott emberek csoportjával.

Hogy

melyik az ok, és melyik a következmény, 

az talán örök vita marad a tudósok számára.

(Borítókép: NICOLAS ASFOURI / AFP)