Rakétaruha segíthet eljuttatni a mentőket elzárt helyekre

Sikeresen tesztelték a világ első, mentők számára kifejlesztett rakétaruháját Nagy-Britanniában. A bejelentés szerint így az életmentők olyan helyekre is gyorsan eljuthatnak, amelyek egyébként nehezen vagy alig közelíthetők meg.

A rakétaruhát Richard Browing, a technológiát kifejlesztő Gravity Industries alapítója próbálta ki: 90 másodperc alatt felrepült a völgy aljából a tetejére, ahol a szimulált baleset történt, míg gyalogosan 25 percig tartott volna az út a mentőknek. A videóra vett kísérleten jól látható, ahogy a hátára és karjaira erősített fúvókákkal felszáll a földről.

Még csak karcolgatjuk a felszínét, hogy mi mindenre lehet felhasználni ezt a technológiát, de a mentés az egyik olyan terület, amelyet a Gravity Industries aktívan támogat

– mondta a cégalapító.

Az 1050 lóerős rakétaruha maximális sebessége 51 kilométer óránként, és akár három és fél kilométeres magasságot is elérhet.

A rakétaruha kipróbálásában az észak-angliai légi mentőszolgáltatást biztosító Great North Air Ambulance Service működött közre. Andy Mawson igazgató elmondta: évente másfél ezer légimentést végeznek, és ezzel a módszerrel sokkal gyorsabban elérhetik a pácienseket.

Sok esetben ez javíthat a páciens esélyein, könnyíthet a szenvedésén, sőt, akár életmentő is lehet

 hangsúlyozta a mentőszolgálat vezetője.

Az oldalról ajánljuk

  • Kultúr
Törőcsik Mari üzent a kórházból

Csókoltat mindenkit, de sok alvásra van szüksége.

március 20., 09:49

  • Külföld
Elegük van a szerbeknek a korlátozásokból, kimentek tüntetni

Belgrád egyik főterén több ezren gyűltek össze

március 21., 08:54

  • Külföld
Romániában is több városban is tüntettek a járványügyi korlátozások ellen

Két helyszínen több száz ember vonult az utcákra.

március 20., 20:34

  • Belföld
Schanda Tamás szerint a baloldal érdeke, ha minél többen halnak meg a koronavírus miatt

Közben azért elmondta, hogy a kormány 51 milliárdot költött bértámogatásra.

március 20., 10:50

  • Belföld
Szlávik János: Akár egy magyar vírusmutáns is kialakulhat

A terhes nőknek is javasolja, hogy oltassák be magukat.

tegnap, 07:35