Magyar virtuális hűtő pazarlás ellen

A kétszemélyes magyar startup, a Chiriba újszerű módszerrel segít a takarékosságban.

Melher Dóra és Jávorkai Péter dizájnerek tenni szerettek volna valamit az élelmiszer-pazalás ellen, ezért hozták létre a Chiribát. A Chiriba egy weben és alkalmazásban elérhető virtuális hűtőgép, amely követi a megvásárolt élelmiszerek lejáratát, és recepteket is ajánl.

A megdöbbentő az volt, hogy amikor mérni kezdtük, közel 12 000 forint értékű havi alapanyag került a kukánkba

– írják az alapítók.

Azt vizsgáltuk meg, hogy hogyan tudnánk elkerülni a pazarlást, mely igazából nagyon sok nézőpontból megközelíthető kérdéskör. Azt találtuk, hogy emberenként változó, kinek mi segít a folyamatban, hiszen nem vagyunk egyformák, és a szokásaink is eltérők, ezért több pillért alakítottunk ki arra vonatkozóan, hogy elkerülhetővé tegyük a pazarlást.

Pénz a kukában

Az alkalmazás több módon segít elkerülni, hogy az élelmiszer a szemetesben végezze. Egyrészt segít felhasználni azt receptek felajánlásával. Követi a fogyaszthatóság lejáratát, hogy ne maradjon mumifikálódott kempingsajt a frigó egyik árnyas sarkában. A nyilvántartás segít elkerülni, hogy tévedésből többször megvegyük ugyanazt az alapanyagot. Végül motivál: ha mégis kidobunk valamit, összeszámolja és elénk tárja, mennyi pénzt buktunk, és azt is megmondja, mennyit ért, amit a kidobástól megmentettünk. 

A béta-változatot a nyár végén kezdtük el készíteni és nagyjából egy hónapja teszteljük az első feliratkozókkal és több mint 600 recepttel.

– monjda Dóra és Péter.

A kis céget kiválasztották a Google Startup Academy programjába, ahol további segítséget kap majd a fejlődéshez. Ha sikerül a Chiriba márkának gyökeret eresztenie, terveik szerint környezetbarát és újrafelhasznált anyagokból készült konyhai eszközöket is vásárolhatnak tőlük azok, akik rákaptak a konyha racionalizálására.

Az oldalról ajánljuk

  • Tech-Tudomány
Abel-díjat kapott Lovász László

A harmadik magyar matematkus, aki a Nobel-díj mintájára alkotott matemtaikai díjat megkapja.

március 17., 12:23

  • Belföld
Szerelmes a gemenci fekete gólya

Szívecske.

tegnap, 11:47

  • Kultúr
Eperjes Károly: Aki liberális, az nem keresztény

A színész vallott a drogfogyasztásáról és Orbán Viktorról is.

március 16., 17:01

  • Futball
Édesapját gyászolja Király Gábor

Király Ferenc, a Haladás legendája 69 évet élt.

tegnap, 10:27

  • Kultúr
Meghalt Papp Imre, a Gemini frontembere

A hírt a zenekar dobosa, Bárdóczi Gyula jelentette be.

március 17., 19:45